Belföld

Segítséget kér az egészségügy

kórház (kórház, )
kórház (kórház, )

A kormány megtárgyalta az egészségügy közel 100 milliárd forint összegű többletigényét 2013-ra, és elvi támogatás adott az ágazat büdzséjének megemeléséhez. Az azonban még kérdéses, hogy mekkora lehet az emelés - írja a Magyar Nemzet.

Rosszul állt a szénája az egészségügynek a jövő évi költségvetés tervezésének elején. Az első számok szerint gyakorlatilag ugyanannyi pénzt szántak 2013-ban mint idén. Ez azt jelenti, hogy még az inflációt sem ellentételezték volna. A 2012. évi költségvetési tervezetben, az egészségügyi ágazatot reprezentáló úgynevezett szakellátási kasszában 617,6 milliárd forint szerepel, a jövő évi költségvetésben alig nagyobb, 622 milliárd forint az összeg.

Szócska Miklós azért küzdött, hogy 100 milliós többletforrást szerezzen az ágazatnak. A kormány szerdán megtárgyalta a csomagot, s a Magyar Nemzet információja szerint valamennyi többletforráshoz elvi támogatását adta. A konkrét összegről jövő héten folytatódnak az egyeztetések.

A pénznek helye lenne bőven. A lap szerint a legnagyobb feszültség a gyógyszerkasszánál jöhet létre, ugyanis a Széll Kálmán Terv értelmében a gyógyszerkassza állami támogatásából két év alatt 120 milliárd forintot kell megtakarítani, amelyet az elmúlt időszakban további 40+10 milliárddal fejelt meg a kormány.

A problémát a Népszabadság is említette szerdai számában, közölve, hogy a gyógyszerkasszában az idei 277 milliárd forintos kiadás után jövőre 197-198 milliárdot terveztek. A Népszabadság cikkéből kiderül, hogy a lakossági gyógyszerfogyasztás támogatására mindössze 158 milliárd forint jut, ez alig több mint 43 százaléka annak a 360 milliárdnak, amit 2011-ben az egészségbiztosító gyógyszertámogatásra költött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik