Belföld

Megállt az idő a Parlamentben – olvasóink tudták az okát

parlament óra (parlament óra)
parlament óra (parlament óra)

A csütörtöki ülésnapon meghibásodott az óra a T. Házban. Az olvasóink szerint ez nem volt véletlen.

Megállt az óra az Országgyűlés csütörtöki plenáris ülésén, amelyen az Orbán-kormány kétéves tevékenységét értékelték. A facebookos oldalunkra érkezett kommentek többsége elsősorban a képviselők munkájával állította párhuzamba az időmérő meghibásodását, mondván, „azon még az óra is kiakadt”, „már nem bírta tovább”, „már az órának is elege van belőlük, nem csoda”, „még az óra is elcsodálkozott a nagyotmondókon”.

Akadtak olyan olvasóink, akik úgy vélték, hogy „már két éve megállt az óra, és csak most mertek hozzányúlni”, míg mások ezzel a meghibásodással indokolták a folyamatos „nyolcévezést”.

Volt olyan kommentelő, aki már ebből is adózást prognosztizált, mondván „valamiből elemet kell majd venni”, ellentétben azokkal a fórumozókkal, akik a „visszatekerést”, „és lassan elindult visszafelé” , illetve az „akkor most már ez mindig így marad” forgatókönyvektől tartottak.

Természetesen a legendás, Gothár Péter-alkotás mellett sem tudott elmenni a többség. Akadt olyan, aki idézte is nekünk az öntörvényű Pierre-t a Megáll az idő című filmből: ‎”Olyanok vagytok, mint saját apátok és anyátok.”

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik