Belföld

Könnygázzal lakoltattak ki egy családot Óbudán

panel (panel, kilakoltatás, )
panel (panel, kilakoltatás, )

A helyiek szerint könnygázt is bevetettek a rendőrök egy óbudai panelház hetedik emeletén zajló kilakoltatásban.

Kilakoltattak egy családot a harmadik kerületi Búza utca 12-ben a délelőtti órákban. A helyiek szerint tömeges előállításokkal végződött a rendőri intézkedés, még könnygázt is bevetettek. A kilakoltatás a hetedik emeleten történt.

Az Egymás nélkül nem megy Facebook-csoport közlése szerint 15 főt előállítottak, őket a Tímár utcai rendőrkapitányságra vitték, köztük egy bloggert is, aki kamerával próbálta rögzíteni a történteket.

„A helyszínen lévőktől tudjuk, hogy a lépcsőházat hermetikusan lezárták a rendőrök, és a bent lévőknek ki kellett törniük az ablakot a könnygáz miatt kialakult fulladozások miatt” – szerepelt a közösségi oldalon egy hozzászólásban.

A BRFK honlapja szerint rendőri segítséget kért egy bírósági végrehajtó, mert mintegy negyven ember akadályozta meg, hogy bejusson egy III. kerületi lakásba. A közlemény szerint a végrehajtó egy Búza utcai lakáshoz kért rendőri segítséget, miután egy csoport lehetetlenné tette az intézkedést: barikádokat emeltek, és hozzáláncolták magukat a lépcsőházi korlátokhoz. A kiérkező rendőrök többször felszólították a csoport tagjait, hogy hagyják abba jogsértő cselekedetüket, de azok ellenszegültek, nem engedelmeskedtek a felszólításnak.

A rendőrök a helyszínről 23 embert állítottak elő a kerületi kapitányságra, szabálysértési eljárás indult ellenük. Egyikükkel szemben tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt körözés volt érvényben, őt a kerületi rendőrök a körözést kibocsátó szervnek adják át – írta a BRFK.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik