Belföld

Átszabják fél Budapestet

széll-kálmántér (széll kálmán tér, )
széll-kálmántér (széll kálmán tér, )

Gyalogosparadicsomot akar csinálni a fővárosból a Budapesti Közlekedési Központ. Vitézy Dávid szerint a Flórián tér, a Ferenciek tere, a Nyugati és a Keleti pályaudvarnál lévő csomópontok is úgy épültek meg, hogy gyakorlatilag csak autóval járhatóak át kényelmesen. Ezen szeretnének most változtatni.

Átalakul a Ferenciek tere és a Széchenyi tér is – mondta el az Inforádióban a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid tájékoztatása szerint a Ferenciek terénél már 2013 nyarán elkezdődnek a felújítások. A tervek szerint szélesebb és új gyalogosfelület alakul ki, a rakpartról érkező autók pedig a Március 15. téren tudnak majd felhajtani az Erzsébet hídra.

Megszűnik a Ferenciek tere alatt húzódó aluljáró is, és lekövezett, összefüggő közterület lesz a templom, a Jégbüfé és a Petőfi Sándor utca környékén.

A Széchenyi tér átalakítása várhatóan egy évvel később kezdődik. A terület rendezésénél azt szeretnék elérni, hogy a tér közepén lévő zöldfelületet szabályosan is meg tudják közelíteni a gyalogosok. A Lánchídra tartó autók a tér déli részén közlekednek majd, a Magyar Tudományos Akadémia előtt pedig egy új teret alakítanak ki.

A Baross tér, a Fővám tér és a Széll Kálmán tér jövőre induló rekonstrukciójánál szintén a gyalogos közlekedés kényelmére helyeznék a hangsúlyt – mondta Vitézy Dávid.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik