Belföld

M85: lesz valaha csornai elkerülő?

Megkezdődött a Csornát elkerülő út második ütemének tervezése, miután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett a feladatra kiírt közbeszerzésben.

Az M85-M86-os gyorsforgalmi út az Új Széchenyi Terv részeként megvalósuló fejlesztésének tervezését a RODEN Mérnöki Iroda Kft. nyerte el; a szerződés összege nettó 196,2 millió forint – olvasható a NIF honlapján.

A hét kilométer hosszú második ütem a város déli és nyugati irányban való elkerülését szolgálja. A nyertes tervező feladata az M85-ös e szakaszához a részletes környezeti hatásvizsgálatának, engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, valamint a kapcsolódó közműkiváltási, vízépítési, környezetvédelmi, műtárgy és kisajátítási tervek megtervezése, a szükséges engedélyek beszerzése és közúti biztonsági hatásvizsgálat készítése.

A tervezési feladatok várhatóan 2013 végére készülnek el, az út kiépítése pedig a területszerzést követően kezdődhet meg.

Az enesei elkerülőt tavaly decemberben adták át a forgalomnak, melynek hatására lényegesen csökkent a falut átszelő 85-ös számú főút forgalma. Az elkerülő szakasz egyébként autóút minőségben üzemel, tehát a Rábapatona és Kóny közötti közel 8 kilométer pár perc alatt megtehető a megengedett 110 kilométer per órás sebességnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik