A halasztás addig az időpontig szól, amíg Áder János köztársasági elnök döntést hoz a jogerősen elítélt szülésznő-bába korábban beadott kegyelmi kérelméről.
A többi fejlődő európai országgal ellentétben Magyarországon évente csupán 500-600 gyermek születik kórházon kívül. Néhány civil szervezet véleménye szerint az önrendelkezési jog és az egészségügyi törvény alapján a várandós anyának jogában áll szabadon dönteni arról, hogy hol és milyen körülmények között szeretné gyermekét világra hozni, ha a feltételek biztonságosak. Egyes vélemények szerint ezt a választási szabadságot korlátozni nem lehet, az állam pedig köteles biztosítani az otthonszülés jogi, fizikai és finanszírozási hátterét.
Hazánk nem egyedülálló abból a szempontból, hogy a nők csupán nagyon kis százalékának van esélye megtapasztalni a beavatkozástól mentes, természetes, háborítatlan szülést. Néhány kivételtől eltekintve a kórházi szülések során már rutinszerűen kerül sor oxitocin alkalmazására, burokrepesztésre, gátmetszésre és programozott császármetszésre. Ráadásul a WHO ajánlásával szemben – amely legfeljebb 15 százalékos császármetszési arányt tart elfogadhatónak – Magyarországon minden harmadik nő császármetszéssel szüli meg gyermekét.
A legtöbb szülő nőnek fogalma sincs arról, hogy nyugodtabban, természetesebben is világra lehet hozni egy gyermeket. Nincs feltétlenül szükség műtéti beavatkozásokra, sőt. Csak az esetek kis százaléka igényelne például gátmetszést. Ez viszont szorosan összefonódott a szülés fogalmával az emberek elképzelése szerint, mert mindenhol ezt látják-hallják. Félnek, ha esetleg miután kibújt a baba, nem sír fel azonnal. Ez a tévhit is kizárólag a kórházi körülmények miatt alakult ki, ahol belevilágítanak a baba szemébe, rángatják, kiabálnak. Az otthonszülető babának egész egyszerűen nincs oka arra, hogy sírva jöjjön a világra, és nem is jellemző.
A kórházi szülésekkel kapcsolatban nem születnek cikkek komplikáció miatt felmerülő tragédiákról. Az ott dolgozó szülészeket, nőgyógyászokat nem ítélik börtönbüntetésre, ha a kezük alatt meghal egy baba vagy egy édesanya. Ez mindenki számára elfogadható, hiszen ha kórházi körülmények között ilyen eset történik, akkor biztosan nem történhetett volna ez másképp, az orvosok és szülészek nyilván mindent megtettek azért, hogy ne következzen be a baj. Ez egyszerűen nem szenzáció, nincs hírértéke, hiszen egy kórházban nap, mint nap lépnek fel komplikációk és halnak meg emberek. Ha azonban ez otthoni környezetben történik, az egészen más. Rögtön az ott lévő szülészt vagy bábát gyanúsítják azzal, hogy nem megfelelően végezte el a munkáját.
Mégis hol szültek a nők száz éve? Otthon, bábával. Nem az otthonszülés, hanem éppenséggel a kórházban szülés számít új dolognak e tekintetben. A világ legtermészetesebb dolgából egy kórházban kezelendő, majdhogynem „betegséget” kreáltak, amely gyógyszereket és műtétet igényel. Az otthonszülő nők ez ellen tiltakoznak. Mégis megbélyegzettek lettek, mivel veszélyeztetik gyermekük egészségét.
Népünk nem tanul eddigi hibáiból. Az úttörőket mindig elítélték és bántották. Amikor azonban bebizonyosodott, hogy munkájuk mennyire előre lendítette a tudományt, büszkén húzta ki magát minden magyar. Gondolok itt Semmelweis-re.
Az elítélt, példa nélküli hozzáállású szülész-nőgyógyásznő kálváriája talán később felnyitja az emberek szemét, hogy nem így kellett volna eljárni vele kapcsolatban. Talán eljön az idő, amikor tisztelegve egyedülálló munkássága és hivatási alázata előtt, iskolákat és egészségügyi intézményeket fognak elnevezni Geréb Ágnesről.
