Belföld

A Fideszre uszítaná az ügyészséget az MSZP MÁV-ügyben

Rejtett kamerás felvételre alapoznak gyanút a szocialisták.

Hűtlen kezelés és foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával az ügyészséghez fordulnak a szocialisták – ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be Lukács Zoltán.

Az ügy előzménye, hogy rejtett kamerás felvétel került nyilvánosságra egy múlt pénteki, a vasút jövőjét taglaló megbeszélésről, melyen a fejlesztési minisztérium, valamint a vasutas szakszervezet képviselői is részt vettek.

A videó tanúsága szerint a tárca képviselője egy helyütt az egyelőre tagadott, tervezett vasúti szárnyvonal-bezárásokkal kapcsolatban a következőt állítja: Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár „zárt körben elmondta… hogy majd akkor, ha lehet kire fogni a vonalbezárásokat, akkor igenis meg fogják lépni”. Másutt ez hangzik el a felvételen: „Amikor az IMF-tárgyalások beindulnak, és azt lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke, azt erőltette ránk, hogy be kell zárni a mellékvonalakat”.

A videóban szó esik arról is, hogy a minisztérium képviselője bizonyos ügyekben „meghasonult önmagával”. Egyebek mellett közli, a tárcánál sem hisznek abban, hogy az áprilisi vonatleállításokkal megspórolható a Völner ígérte összeg, vagyis idén nyolcmilliárd, jövőre és a következő esztendőkben pedig tizenöt-tizenöt milliárd forint. Az illetékes szerint „nem szakmai döntés, hanem politikai diktátum” született, és „nekünk kötelességünk megvédeni a mundér becsületét… ha azt mondja az államtitkár…, hogy nyolcmilliárd a megtakarítás, én sem mondhatok nektek mást, még akkor is, ha tudom, hogy nem lesz nyolcmilliárdos”.

A szocialista Lukács Zoltán szerint mindez azt mutatja, hogy „a kormány két éve folyamatosan hazudik”, s bizonyítékul szolgál arra is, hogy a vasúti megszorításokért nem „az elmúlt nyolc év” okolható, hanem „az Orbán-kabinet elhibázott gazdaságpolitikája”.


Lukács Zoltán – Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Lukács úgy véli: világossá vált, hogy nem szakmai szempontok alapján zajlik a vonalfelújítás, és egyértelmű, hogy ez is „a Fidesz-közeli oligarchák feltőkésítéséről szól”.

Az MSZP kéri az ügyészséget, vizsgálja ki, hogy az elmúlt két évben szakmai vagy politikai alapon születtek-e a vasútpolitikai döntések. Lukács állítja, azzal, hogy nem a legszükségesebb szakaszokat újítja fel a fejlesztési tárca, a hűtlen kezelés mellett a foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés vádja is megállhat a politikai vezetőkkel szemben.

A szocialisták ezen túlmenően követelik Völner Pál lemondását.

Maradnak a mellékvonalak, kirúgták a szakértőt

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium határozottan cáfolja azokat a valótlan állításokat, amelyek szerint a tárca a korábban megnyitott vasúti mellékvonalak bezárását tervezi. A tárca közleményében visszautasította azokat a kijelentéseket és nyilatkozatokat is, amelyek a minisztérium vezetőinek szavahihetőségét kérdőjelezik meg.

A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szakértőjének munkaviszonyát megszüntették. Az intézet munkatársa megfigyelőként vett részt a múlt pénteki egyeztetésen, és kizárólag a menetrend-szerkesztéssel kapcsolatos kérdésekben volt illetékes tájékoztatni a jelenlevőket. Amit elmondott a megbeszélésen, az nem felel meg a tárca szakmai és politikai álláspontjának – jegyezte meg a tájékoztatás.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasította azokat a valótlan állításokat is, amelyek az egyes vasútfejlesztési projektekkel kapcsolatban a felvételen és a sajtóban elhangzottak, és pusztán pártpolitikai érdekeket szolgálnak.

Fidesz-frakció: hatákonyabb MÁV kell

A nagyobbik kormánypárt az elmúlt években következetesen a vasúti szárnyvonalak újranyitása, nem pedig azok bezárása mellett tette le a voksát, és ezt az álláspontját továbbra is fenntartja a kormánypárt – jelentette ki Rogán Antal frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.

Úgy látja, kissé felfújták az ügyet, ezért az a frakcióülésen sem került szóba. Szerinte ha valaki butaságot beszélt, nem lehet felelősségre vonni azt a felettesét, aki esetleg nem tudott róla, csak akkor, ha a vezető nem vonja felelősségre az alkalmazottját.

Megjegyezte: a MÁV-nak úgy kell hatékonyabban működnie, hogy az nem a kistelepülések rovására történik, hanem a vasúttársaság belső működését kell inkább górcső alá venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik