Belföld

Nem ereszti Budai Gyula a filozófusügyet

Budai Gyula (Budai Gyula)
Budai Gyula (Budai Gyula)

A legfőbb ügyésznél tett panaszt, mert nem tájékoztatták a nyomozás lezárultáról.

Nem tájékoztatta a rendőrség az eljárás lezárultáról, így pénteken panasszal élt Budai Gyula Polt Péter legfőbb ügyésznél a nyomozás megszüntetése ellen. Az elszámoltatási kormánybiztos ezt a Magyar Hírlapnak mondta el.

A filozófusbotrány másfél évvel ezelőtt robbant ki, amikor Budai Gyula feljelentést tett annak kapcsán, hogy Magyar Bálint (SZDSZ) oktatási minisztersége alatt, 2004-ben és 2005-ben mintegy ötszázmillió forintot nyertek egyes, Heller Ágnes szellemi köréhez tartozó filozófusok a Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatal pályázatain. Budai hat pályázatot vizsgált meg. Ezek közül kettőnél állapították meg, hogy nem történtek jogszabálysértések, négyben viszont feljelentést tett, mert úgy találta, hogy több olyan külsős cég volt, amelyekhez “kiszervezték” a filozófiai tárgyú pályázatok megvalósítását, pedig – mint mondta – a filozófusok “munkaköri leírásához tartozott”, hogy részt vegyenek ezekben a projektekben.

A jobboldali sajtó – mintegy ráerősítve Budai vádjaira – 2010-11-ben cikksorozatot szentelt a témának. Egy időben már olyan méreteket öltött a filozófusok elleni sajtóhadjárat, hogy a külföldi felháborodás miatt – ezt már a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is szóvá tette. A filozófuspályázatok ügyével kapcsolatban tiltakozást fogalmazott meg a Magyar Filozófus Társaság, valamint a Német Filozófiai Társaság elnöke, volt kulturális szövetségi államminiszter és Jürgen Habermas tiszteletbeli tag is.

A BRFK szóvivője nemrég közölte, a nyomozók nem találtak bűncselekményre utaló nyomot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik