Belföld

Budai Gyula újabb feljelentése filozófusügyben

Az elszámoltatási kormánybiztos befejezte a pályázatok ügyében a vizsgálatot.

Budai Gyula közölte: a pályázatok kiemelt ügyészi felügyeletet kapnak. A kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, az elmúlt hónapokban összesen hat pályázatot vizsgáltak, ezek közül kettőnél állapították meg, hogy nem történtek jogszabálysértések.

Budai Gyula azért fordult a legfőbb ügyészhez a filozófuspályázatok ügyében, mert olyan jellegű politikai támadást intéztek ellene és hivatala ellen, amely alapján arra jutott, hogy egy olyan szervnek kell nyomoznia, amely rendelkezik megfelelő szakértelemmel, kapacitással.

Polt Péter tájékoztatta, hogy a pályázatokkal kapcsolatban kiemelt ügyészi felügyeletet látnak el – közölte Budai. Emlékeztetett rá, hogy a negyedik ügyben ma tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen jogosulatlan gazdasági tevékenység végzése és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Utóbbi – mint mondta – Steiger Kornél nevéhez köthető, a támogatási összeg 88,9 millió forint. A politikus szerint ez “kísértetiesen hasonlít” ahhoz a három pályázathoz, amellyel kapcsolatban már feljelentést tett.

A külsős cégekbe kiszervezett munkáért jelentős összeget kaptak azok, akik részt vettek benne. A témavezetők – Bolonyai Gábor, Miklós Tamás és Bárány István – az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatói, akik nem vehettek volna fel megbízási díjat közalkalmazottként.

A kormánybiztos még mintegy tíz, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalhoz tartozó pályázatot vizsgál.

A filozófuspályázatok ügyével kapcsolatban tiltakozást fogalmazott meg a Magyar Filozófus Társaság, valamint a Német Filozófiai Társaság elnöke, volt kulturális szövetségi államminiszter és Jürgen Habermas tiszteletbeli tag is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik