Belföld

Mi lesz a gyerekkel a vakáció alatt?

Vakáció (vakáció, iskola, )
Vakáció (vakáció, iskola, )

Akár már 10-15 ezer forintért találunk egyhetes napközis tábort, arra azonban semmi garancia, hogy ott értelmesen fogják eltölteni az időt a gyerekek.

Jóval több, mint egymillió diáknak köszönt be a vakáció június 15-én. A szülők szervezetei évek óta figyelmeztetnek arra, hogy több százezer „kulcsos gyermek” cselleng az utcákon a szünetben, mert szüleik dolgoznak, és nincsenek olyan rokonaik, akik vigyázni tudnának rájuk. Elvileg az önkormányzatoknak kötelességük gondoskodni a gyerekek napközbeni ellátásáról, ám sok helyen nem tartják be ezt az előírást. Így egyre nagyobb szerep jut a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltésében a nyári táboroknak. Feltéve, ha a szülők meg tudják fizetni.

Sárváry István, a Táboroztatók Országos Egyesületének (TOE) elnöke lapunknak elmondta, hogy a különböző táborok árai – a programtól függően – változatosak, de egy egyhetes napközis tábor – ahol a szülők reggel „leadják”, délután „felveszik a gyereket – már 10-15 ezer forintért hozzáférhető, míg a bentlakásos táborok árai egy hétre 35-40 ezer forintról indulnak. Találtunk olyan külföldi nyelvtábort is, amely félmillió forintjába fáj a szülőknek.

De nem csak az árak miatt nem mindegy, hogy a bőséges kínálatból melyik tábort választjuk, hiszen semmi nem garantálja, hogy a kiválasztott lovas-, foci-, angol- vagy éppen mesetábor megfelelő színvonalú-e. Minden évben rengeteg panasz érkezik a szervezett üdülésekkel kapcsolatban, bár egyre kevesebb a komoly reklamáció. Sárváry szerint azok a kóklerek, akik csak némi pénzt akarnak szerezni a gyerekek táboroztatásából, hamar kiesnek a rendszerből. Egy tábornak a híre ugyanis leginkább szájhagyomány útján terjed. Azt a szervezőt például nemigen keresik meg többé, akiről kiderült, hogy táborozás címén a gyerekeket beterelte egész napra a helyi kocsmába csocsózni. A fogyasztóvédők pedig olyan ügyet is vizsgáltak, ahol egy kézilabdatábort szerveztek, csak épp nem volt ehhez a sporthoz pálya.

Az ismerősök, barátok, szomszédok, pedagógusok véleménye, tapasztalata a legmegbízhatóbb információforrás – véli Sárváry. E mellett azt tanácsolja, hogy mindig érdeklődjünk, mióta szervezik az adott tábort, milyen a visszajárók aránya, és ha lehetőségünk van, találkozzunk a szervezőkkel is. Egy autó vásárlása előtt hónapokig bújjuk az internetet, járjuk a szalonokat, kérdezgetjük ismerőseiket, ugyanazt a „módszert” ajánlja a tábor kiválasztása előtt is. A problémák leginkább a tisztálkodási lehetőségekkel, a szállással vagy az étkezéssel, a nem megfelelő ételadagokkal kapcsolatban szoktak felvetődni. Panasz még a “fűt-fát” ígérő táborokról szokott érkezni, ahol az előre jelzett programoknak töredéke sem valósul meg. Ezeknél egyébként rögtön gyanús lehet az ár/érték-arány feltűnő torzulása. Ha nagyon olcsón kínálnak egy szolgáltatást, arra figyeljük oda, ne dőljünk be.

Törvényi szabályozás a táboroztatásra egyelőre nincs, bár már évek óta felmerült egy ilyen szabályozás igénye, és a munka el is kezdődött. Annyi az új fejlemény, hogy most már nem kell hivatalos orvosi papírt beszerezni a táborba készülő gyerek egészségi állapotáról, elég a szülői nyilatkozat. A nyári táborok minőségbiztosításáról szóló törvény még várat magára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik