Belföld

Trianon-emléknap

A trianoni békediktátum aláírásának 92. évfordulóján tartott megemlékezést, és fáklyás felvonulást a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Nem ünnepelni jöttünk, hanem emlékezni. Megemlékezni egy gyászos napról, egy tragédiáról. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Székesfehérvári alapszervezete így kezdte Trianoni megemlékezését.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata képviseletében Róth József mondott beszédet. Rendhagyó módon és kissé ironikusan egy francia diplomata szavaival indított: “egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” Június 4-én mi gyászolunk. Gyászoljuk a lehetőséget, amivel nem éltünk 1920-ban – tette hozzá Róth József.

Mező Balázs, a Jobbik székesfehérvári elnöke a következőképp kezdte emlékező beszédét: mi is nekünk Trianon? Békeszerződés? Hogy lehetett volna ez a kontraktus béke, amikor magában hordozta a következő világégést? Szerződés? Szerződés a felek egybehangzó akaratával jön létre. Békediktátum? Diktátum legfeljebb. Ítélet? Még ítéletnek sem jó, mert az ítéletet megelőzi egy tisztességes eljárás, amelyben a vádlottat megilleti az utolsó szó és a védekezés joga – folytatta Mező Balázs. Ítéletet a bűnösök fölött lehet mondani. Magyarország nem lehetett bűnös, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia korában nem volt önálló külpolitikája, a Habsburgok döntöttek fölöttünk. Amiről beszélhetünk az szétdarabolás, csonkítás, egy szent ország kivégzése – fejezte be gondolatmenetét Mező Balázs.

Szávay István a Jobbik országgyűlési képviselője, a Nemzetpolitikai Kabinet elnöke elmondta: június 4-én, Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában az örök békétlenség magvait vetették el a Kárpát-medencében élő népek között. 92 éve történt, de következményei a mai napig meghatározzák gondolkodásunkat, saját magunkról alkotott képünket és szomszédainkhoz való viszonyunkat. Ne felejtsük el, hogy minden negyedik magyar gyermek az országhatárunkon kívül születik. Ez a tény megkerülhetetlen kötelességet ró a mindenkori magyar kormányra. Trianon Magyarország legnagyobb nemzeti katasztrófája, mert Muhi, Mohács és Világos után is talpra állt, és újra felépült az ország – mondta Szávay István. De Trianon tragédiája a mai napig kísért bennünket, meghatározva nemzetünk jelenét és jövőjét. Minden mai gondunk és bajunk Trianonban gyökerezik. A Jobbik motorja kíván lenni a nemzet gyógyulási és egységesülési folyamatának – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

A Szent István Székesegyház mellől – a hideg, esős idő ellenére – valamennyi résztvevő fáklyával vonult végig a Belvárosban a Corpus Hungarikum emlékműhöz  Az emlékműnél a gyertyák, letűzött fáklyák mellett elhelyezték a Jobbik koszorúját, majd közösen elmondták a nemzet hitvallását: hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában, hiszek Magyarország feltámadásában.

Képgaléria letölthető itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik