Belföld

Amikor a gyerekre kényszerítik az apját

Gyermeke előtt erőszakolta meg volt feleségét egy férfi, amikor az asszony láthatásra vitte őt hozzá. Ez csak egy eset a sok közül, amikor egy gyermeket akarata ellenére kényszerítenek a külön élő szülővel való kapcsolattartásra - hívja fel a figyelmet a NANE és a Patent Egyesület.

Az agresszió ártatlan gyerekáldozatainak világnapján az igazságtalanságra hívja fel a figyelmet a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) és a Patent (Patriarchátust Ellenzők Társasága) Egyesület. Június 9. szombaton 11 órától az érintettek (a kényszerláthatásokra kényszerített gyerekek, őket védő szülők, segítők, stb.) közreműködésével nyilvános demonstrációt tartanak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium bejárata előtt.

Ma Magyarországon becslések szerint gyerekek tízezreit kényszerítik akaratuk ellenére a hatóságok külön élő szülőjükkel, más rokonukkal való kapcsolattartásra. Ez egyike a nők és gyermekek ellen alkalmazott leggyakoribb intézményes erőszakfajtának. A gyerekeiket e kényszerrel szemben védelmező másik szülőt megalázás, akár több millió forintos pénzbírság, szabadságvesztés büntetést is eredményezhető büntetőeljárás útján hallgattatják el. Nem számít, hogy a kapcsolattartás a külön élő szülő brutalitása, elhanyagoló magatartása vagy alkalmatlansága miatt hiúsul meg, minden esetben megállapítják a nevelő szülő önhibáját, s őt vonják érte felelősségre.

A NANE és a PATENT jogvédő egyesülethez évek óta tömegesen érkeznek a megkeresések emiatt, a segítő szervezetek azonban a jogi eszközök hiánya, s még inkább a hibásan intézményesült jogalkalmazási gyakorlat miatt tehetetlenül állnak e jelenséggel szemben.

„Ismerünk olyan esetet, amikor a gyereket a kényszerláthatásra az apához vivő anyát az apa megerőszakolta (a gyerek előtt). Sajnos arra is volt példa, hogy – megelőzőleg az anya hónapokon keresztül könyörgött a hatóságoknak, hogy szüntessék meg az apa felügyeleti jogát, mert életveszélyes – a láthatásra érkező gyereket az apa megölte. Volt olyan esetünk, amelyben a gyermekpszichiáter, hogy jobban elviseljék a kapcsolattartást, a gyerekek begyógyszerezését írta elő, de sem ő, sem az erről a körülményről tudó többi szakember nem adott ki szakvéleményt arról, hogy a gyerekeknek káros részt venni a láthatáson.

Egy hónapja történt, hogy egy „szerető apuka” – így jellemezték őt az eseményeken megdöbbent szomszédok – előbb autójában a két kicsi gyerekkel megpróbálta elgázolni a gyermekek anyját, volt élettársát, de mivel kísérlete nem járt sikerrel, a sztrádán belehajtott egy autóbuszba, így ő maga és a két gyermek is szörnyethalt. A bántalmazás nem lehetett ismeretlen a hatóságok számára: a gyámhatóságnál már volt az ügy a kapcsolattartás miatt” – sorolta Wirth Judit, a NANE Egyesület munkatársa.

Korábban megírtuk, a családon belüli erőszak legalább egymillió nőt és a hozzájuk tartozó gyereket érint Magyarországon, mégis általában tagadás és elhallgatás veszi körül.

A halállal végződő szélsőséges esetek azonban csak a „jéghegy csúcsa”. A mindennapokban több tízezer ember életét teszi pokollá a bántalmazással szembeni kiszolgáltatottság, amihez a hatóságok nem csupán némán asszisztálnak, de aktívan támogatják is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik