Belföld

Nyugdíjba küldik Székhelyit

Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerint döntésének csupán anyagi okai vannak, nincs köze a botrányos egri ügyhöz.

Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója kezdeményezte elődje, a színészként a társulatban maradt Székhelyi József közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését – írja a Délmagyarország.

„Gyüdi Sándor főigazgató úr megkért, hogy csütörtökön menjek be az irodájába a jövő szezonnal kapcsolatos megbeszélésre. Ott közölte: eddig tarthatta azt a helyzetet, amit élveztem a Szegedi Nemzeti Színházban, mostanra kifogyott az eszköztárából, ezért július 1-jével szabadságol, azt követően pedig a felmondási időmet töltöm 2013. február 1-jéig, és öregségi nyugdíjas állományba helyez. A direktor úr megemlítette azt is: ha a színház művészeti irányítása – amelyben ő nagyon kevéssé tud érdemben navigátor szerepet vállalni – úgy látja, a munkámra szükség van, akkor február 1-jét követően, egyeztetett, korrekt feltételek mellett igyekszik támogatni, hogy szerepekre szerződtessenek” – mondja a lapnak a színművész, aki Gyüdi elődjeként 2003 és 2008 között vezette a Szegedi Nemzeti Színházat.

„Tisztában vagyok a törvénnyel, az életkorommal; fegyelmezett, jogkövető állampolgárként abszolút megértettem volna, ha 2011. november 24-én levelet kapok a színháztól, amelyben közlik: mivel betöltöttem a 65. évemet, nyugdíjassá válok. Ez akkor elmaradt, így most váratlanul ért, hogy behívnak a következő szezon megbeszélésére, majd nem is arról van szó. Megbeszélésünket követően 5–6 órával Gyüdi Sándor felhívott telefonon, és közölte: sikerült beszélnie Juronics Tamás művészeti igazgatóval, és a 2013 tavaszára tervezett Füst Milán-bemutatóban, a Boldogtalanokban lenne egy szerep, amelyet a vendégrendező esetleg rám osztana, és abban a produkcióban számítana rám vállalkozóként. Ha alkoholbeteg vagy Alzheimer-kóros lennék, akkor is fájna ez az eljárás, de a korosztályomban meglepően jó szellemi állapotban lévő színészként tartanak számon” – mondta Székhelyi.

Mint arról a Szeged24 beszámolt: a színészt tavaly Egerben nem engedték fellépni Villon-estjével. Az egri önkormányzat kulturális bizottságának üléséről nemrégiben nyilvánosságra került dokumentum szerint a testületi ülésen az is elhangzott: „Székhelyi egy SZDSZ-es büdös zsidó”.

„Hajlamos vagyok gyanítani: semmi sem történik véletlenül. Ugyanakkor Gyüdi főigazgató úr elmondta: reméli, érzem én is, hogy Szeged nem Eger” – tette hozzá a színművész.

„Székhelyi Józsefnek nem felmondtam, hanem a nyugdíjkorhatár betöltésére való hivatkozással közalkalmazotti jogviszonyának a megszüntetését kezdeményeztem. Közel 66 éves, vagyis már több mint három éve túl van a 62 éves nyugdíjkorhatáron. Szakmai nyugdíjat – a múlt év végétől ellátásnak hívják – ennél régebb óta igénybe vesz” – közölte a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója.

Gyüdi Sándor elmondta: a Nemzet Színészének mindenkori gázsijának 90 százalékáért kívánja szerződéssel foglalkoztatni. Abban is megegyeztek, hogy – Király Leventéhez hasonlóan – a társulat tagjaként jelenik meg a műsorfüzetben és a színház honlapján.

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója határozottan cáfolja, hogy döntése bármilyen módon összefüggne az elmúlt hetek Székhelyi Józseffel kapcsolatos közéleti viharaival. „Ennek a lépésnek semmi köze az egri ügyhöz. Szegeden nincs Székhelyi-ügy. Sem az ő személye, sem a színház nem terepe politikai csatározásoknak. A Székhelyi Józsefet ért méltánytalan támadásokon én is föl vagyok háborodva. Másrészt azt is el kell mondanom: nem tipikus a magyar színházi életben az, hogy a színház volt igazgatója ott marad a társulatban. Máshol az elődöt azonnal el szokták távolítani, hogy ne legyen ott potenciális vetélytársként, ellenfélként. Szegeden ez sem így történt” – tette hozzá Gyüdi Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik