Belföld

A legfőbb ügyészhez fordul az LMP a földügyek miatt

szantofold(210x140)(2).jpg (föld, szántóföld, )
szantofold(210x140)(2).jpg (föld, szántóföld, )

Az ellenzéki párt tudni akarja, voltak-e visszaélések.

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő azt írta, hogy pártja az Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár, fideszes képviselő “friss elemzéséből is látható visszaélések” miatt fordul a legfőbb ügyészhez. Arra kíváncsiak, hogy történt-e bűncselekmény, visszaélés a földpályázatok esetében, volt-e bűnszervezetben elkövetett vesztegetés, befolyással való üzérkedés.

“A most Borsodban bérbe adott összes állami föld több mint fele a Fideszhez, illetve Tállai András államtitkár családjához és ismerőséhez köthető vállalkozáshoz került” – fogalmazott a képviselő.

Szabó Rebeka szerint Ángyán József elemzése a Borsodi Mezőség területén lezajlott állami földbérletpályázatok eredményéről röviden így fogalmazható meg: a Fideszt “nem érdekli, hogy ezeknek a földeknek nem saját holdudvara, hanem a kis- és közepes családi gazdálkodók megélhetését, fejlődését kellene biztosítani”.

Pénteken az MSZP feljelentést tett a borsodi földbérletek ügyében.

Tállai felháborodott és perel

Tállai András visszautasítja az LMP állításait. A politikus közölte: egyetlen állami földbérleti pályázat végrahajtásához sincsen köze, a rágalmazókkal szemben pedig jogi úton vesz elégtételt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik