Belföld

Értékmentők vinnék a Szőke Tiszát

Egy értékmentéssel és fémkereskedéssel foglalkozó társaság nyerte meg a szegedi Szőke Tisza gőzösre kiírt ártárgyalást.

Ézsiás László, a Csabaholding Kft. felszámolóbiztosa közölte: Amíg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem nyilatkozik arról, hogy mely részeket veszik védelem alá, nem tudják aláírni az adásvételi szerződést. A nyertesek nem tudják átvenni a tulajdonukat, nem kezdődhet meg a hajótest mentése sem – hangsúlyozta.

A gőzöst februárban helyezték védelem alá. A megmentése érdekében márciusban néhány civil – mások mellett a mostani ártárgyalás győztesei – a védelem néhány napra történő felfüggesztését kérte, hogy az akkor még sekélyebb folyómederből kiemeljék a jelentősen megdőlt hajótestet. Erre engedélyt azonban csak késő tavasszal kaptak, így amikor megpróbálták kiemelni a hajótestet, nem jártak sikerrel. Mostanra viszont a hajótest még jobban bedőlt, egyelőre vassodronyokkal próbálják a parthoz rögzíteni, hogy ne süllyedjen el, de azt még nem látni, hogyan és mikor lehetne kiemelni.

Az ártárgyalási kiírásra két csoport jelentkezett. Az egyik csak fémkereskedéssel foglalkozott, a másik társaság egy része viszont azokból az amatőr hajómentőkből áll, akik már tavasszal is megpróbáltak segíteni az egykori gőzösön. Az árverésen ők adták a jobb ajánlatot. A tervek szerint a menthető részeket kiemelik és újjáépítve a hajót felhasználják majd azokat. A vashulladékot pedig a csoport másik része értékesíti majd.

Egyelőre azonban mindenki a hivatal állásfoglalására vár. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodája korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bár a szakértői vélemények szerint menthetetlen a Szőke Tisza gőzös teljes hajóteste, bizonyos részei műtárgyi védelmet kaphatnak. A vizsgálat megkezdődött, hogy a szegedi gőzhajó mely elemeit lehet megmenteni.

A Szőke Tisza a közelmúltban süllyedt meg a tápéi téli kikötőben, miután az olvadó jég benyomta a gőzhajó elkorrodálódott oldallemezét és a hajó kajütablakain beömlött a víz. Rossz állapota miatt korábban nem kapott engedélyt arra, hogy a folyóparton horgonyozzon, így 2000 óta áll a téli kikötőben.

A Szőke Tisza gőzhajó felújítására a Technológia Tudásalapú Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Kft. 2010-ben 556 millió forint támogatást nyert, a cég azonban nem tudta előteremteni az önrészt, ezért kihátrált a pályázatból.

A Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében 1917-ben építették meg a lapátkerekes gőzhajót, amelyet 1919-től SAS, majd 1930 és 1944 között Szent Imre, később Felszabadulás, végül Szőke Tisza néven jegyeztek. 1958-ban átépítették, ettől kezdve üdülőhajóként, majd 1973-tól állóhajóként, diszkóként is működött és a szegedi városkép elválaszthatatlan részévé vált. Utoljára ötven éve újították fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik