Belföld

Nyeregbe szállni élvezet!

Győrben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kétkerekűn száguldozók, ami annak is köszönhető, hogy látványosan nő a bringások tábora. Városunkban javult a közlekedési morál és a programok is szépen gyarapodnak.

Kevés olyan város van ma Magyarországon, mint a kisalföldi megyeszékhely, ahol folyamatosan nő a kerékpáros úthálózat és a bringás rendezvények sora is kifogyhatatlan. Itt van mindjárt az Autómentes Nap, a Mobilitási Hét, a bringavonat, de a napokban, egészen pontosan június 2-án is egy izgalmas megmozdulás, a Night Ride keretében pattannak nyeregbe a drótszamarasok, amikor este fél 9-től a Bécsi kapu térről elindulnak kivilágítva a kétkerekű járgányok. További újdonság, hogy idén nyáron újra igénybe vehetik az Erzsébet ligetben az érdeklődők a kerékpárkölcsönző szolgáltatást, melyre utoljára a ’80-as években volt példa.

Győrben hazai viszonylatban nagyon jó a helyzet, sokan kerekeznek a tömegközlekedés, vagy az autó helyett. Ha kimondottan Budapestet nézzük, akkor még jobb az arány. Most jöttem haza Hollandiából, nos, hozzájuk képest viszont még van jócskán elmaradásunk, hiszen ott gyakorlatilag mindenki bringával jár. Városunk nagyon alkalmas a kerékpáros közlekedésre, azt szokás mondani, hogy a kétkerekű 5 kilométeren belül versenyképes mindennel. Itt egyébként sincsenek nagy távolságok, nincsenek hegyek, tehát nagyon hasonlítunk Hollandiához, annyi különbséggel, hogy itthon még nem használjuk olyan tudatosan a kerékpárokat” – mondta a Győr24-nek Tóth Péter, a Keret Kulturális és Szabadidős Egyesület elnöke.

A bringásokat képviselő elnök azt is elmondta, hogy az autósok is fokozott figyelmet fordítanak már a bicós társadalomra, ami annak is köszönhető, hogy látványosan nőtt a kerekezők tábora. Győr tehát javuló tendenciát mutat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik