Belföld

A buszok is elkerülik az 1-es terminált

Ferihegy 1 (Ferihegy 1)
Ferihegy 1 (Ferihegy 1)

Megváltozik a reptéri 200E, valamint a 900-as busz menetrendje, miután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálját az üzemeltető átmenetileg kedden bezárja.

 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi tájékoztatása szerint szerdától sem a 200E, sem a 900-as éjszakai járat nem érinti az 1-es terminált. Utóbbi busz menetrendjével kapcsolatban jelezték, hogy a Nyugati pályaudvarról reggel 4 órakor Szeged felé induló vonathoz is biztosítanak átszállási lehetőséget Ferihegy vasútállomásnál a 2-es terminál felé.

Emlékeztettek, hogy a MÁV-Start és a BKK együttműködése nyomán kedvezményes repülőtéri autóbuszjegy előzetes váltására van lehetőségük azoknak, akik vonattal Ferihegy vasúti megállóhelyig utaznak. A 260 forintos, a Ferihegy megálló és a 2-es terminál között a 200E és az éjszakai 900-as buszjáratokon érvényes kiegészítő buszjegy megváltására a vonatjegy vásárlásakor, a jegykiadógéppel felszerelt vasúti pénztárakban van lehetőség.

A Budapest Airport kedd este azért zárja be előreláthatólag öt évre az 1-es terminált, hogy csökkentse költségeit. A Malév csődje után megváltozott a légitársaságok aránya, a fapados járatok adják a járatok felét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik