Demeter Zsófia, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatója hangsúlyozta, több szervezet fogott össze a koncert sikeres megvalósításáért, így a Fejér Megyei Múzeum és a Fejér Megyei Múzeumegyesület is. Kiemelte, a múzeumban található kottagyűjtemény hallható lesz a koncertsorozaton az erre szakosodott együttes révén. Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Fejér Megyei Múzeumegyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy az egyik koncert helyszínéül szolgáló Vereb községben lévő egykori kastély színházterme a közeljövőben megújulhat, mert akkor ismét komolyzenei koncertek helyszíneként tölthetné be régi szerepét. A hangversenysorozat első állomása június 2-án a székesfehérvári Budenz-ház lesz, ahol az Authentic Quartet Albrechtsberger, Wölfl, Haydn és Schubert műveket ad elő. A második alkalmat július 29-én Vereben, a római katolikus templomban tartják, ahol Albrechtsberger és Haydn művei mellett Végh János F-dúr vonósnégyese is felcsendül. A záró eseménynek ismét a Budenz-ház ad otthont október 13-án. Ekkor Krommer, Förster és Beethoven darabjaiból adnak elő. Az Authentic Quartet 2002-ben Kalló Zsolt kezdeményezésére alakult azzal a céllal, hogy a historikus előadásmódot előtérbe helyezve a zenei ritkaságok bemutatásával minél hitelesebben szólaltassa meg az adott kor zenéjét. Repertoárjuk a kora klasszikától a romantikáig terjed. Számos rádiófelvétel mellett rangos fesztiválok meghívottjai. Munkájuk során nélkülözhetetlen forrásként szolgál a Szent István Király Múzeum kottagyűjteménye. Az Authentic Quartet tagjai: Kalló Zsolt és Bozzai Balázs (hegedű), Rác Gábor (brácsa), Vályi Csilla (cselló).
- 21:08 A nap legfontosabb hírei – 2026. 04. 05.
- 20:31 „Ma a legfontosabb döntést nem a játékosok hozták meg” – nehezen emésztette meg a vereséget a DVTK játékosa
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
- 19:55 „Az egy dolog, hogy felvisszük neki a tejet és kenyeret, de mi adjuk a biztonságot” – a házi idősgondozás szépségei és nehézségei
- 19:54 Ilyen lett az új Citadella
- 19:17 Földgömb alakú szószéket rejt egy cseh gótikus templom
- 19:12 „Ez csodálatos, így kellett lennie” – a Fradi téli szerzeményének duplája döntötte el a rangadót
- 19:02 Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
- 18:40 Zendayát még sosem láttuk puskával, Robert Pattinsont még nem láttuk ennyire nyomorultnak
- 18:15 Galéria: Ilyen lett az átépített, több ponton is átvágott falú Citadella
- 18:03 Mesterséges kómába került a románok szövetségi kapitánya
- 17:19 Ez a négyperces videó megmutatja, milyen lett madártávlatból a most elkészült Citadella
- 17:02 Elege van a hitegetésből a SUP magyar világklasszisának, de nem adja fel álmát és olimpiai bajnok akar lenni
- 16:44 Galéria: újra a királyi családdal együtt ünnepelte a húsvétot Katalin hercegné
- 16:37 Még vezetett a 85. percben a Diósgyőr, végül mégis pont nélkül maradt
- 09:20 Hadsereg zárta le az utakat a magyar–szerb határ közelében
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt
- 08:04 Vezető fideszes politikus: Magyar Péternek brutális energiája van, ami a mi oldalunkon hiányzik
- 08:12 Pataky Attila arról, ha a Tisza nyeri a választást: Akkor a Magyarország szóból a magyart nyugodtan kihúzhatod
- 08:52 Schóbert Norbi: Az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 17:02 Elege van a hitegetésből a SUP magyar világklasszisának, de nem adja fel álmát és olimpiai bajnok akar lenni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
