„A bátyámat elnyelte a föld” – a frászt hozza ránk ezzel a mondattal egy asszony Kádár János sírja mellett, aztán odébb botorkál, s a tömegben keresi tovább a testvérét. Mi maradunk a puritán vörösmárvány fejfánál, ami hirdeti, hogy száz éve született, s 1989-ben halt meg a pártfőtitkár.
A kőlap mögött csupasz posztamens magasodik, nincs rajta semmi, pedig elvileg percek múlva kéne avatni Kádár minap elkészült keménymészkő-mellszoborát. Az a hír járja, hogy az alkotó, Várhegyi György vidéki műterméből még időben indult az alkotást szállító furgon a Fiumei úti sírkertbe, de útközben baleset érte, belécsúszott egy másik autó. Még szerencse, hogy minderről mit sem sejt a párszáz fős tömeg. Majálishangulat üli meg a munkásmozgalmi panteon környékét, hangszórókból szárnyal a szovjet himnusz meg az inter, régi harcostársak között csattannak elvtársi csókok, megannyi Honecker és Brezsnyev, ondolált nénik és VOR-os apók fotózkodnak mosolyogva Jani bácsi sírjánál.
Illegális trükk
Gyorsan telnek a padok, a visszér nagy úr. A vádlijukat masszírozó emlékezők között kommunista kegytárgyárusok csapolják for profit alapon a kisnyugdíjas pénztárcákat. Kapni kádáros pólót, kádáros nyakkendőt, kádáros kitűzőt, kádáros pálinkát, mi több, fadobozos, 2011-es évjáratú Castro-bort is, ami persze hazai, ám mivel Fidel nyolcvanötödik és Raul nyolcvanadik életévében teremték a beltartalmat a villányi lankák, a szelekció méltán kapta meg a forradalmárfivérek családnevét.
A címkéken Catro név szerepel, így, „s” nélkül. Először rafinált illegalitásos trükkre gyanakszunk, s érdeklődünk rögvest az amúgy zárjegymentes italt árusító Magyar Ifjúság Közösségi Szervezetének aktivistájától: stílbravúrral vagy elütéssel van dolgunk? „Basszus!” – ez a nyílt, kérlelhetetlen proletárőszinteséggel kibuggyanó reakció. Stirlitz jut eszünkbe, aki ugye „tudta, a daszvidányja súlyos hiba volt”.
Kádár Jánosra kattintva galéria nyílik! – Fotók: Kummer János
Tekintélyesebb elvtársak is föltűnnek, mint a jeles szovjet kém, csak kapkodjuk a fejünket a két volt belügyminiszter, az ötvenhatot követő megtorlásokat irányító Biszku Béla, a rendszerváltás előtti utolsó BM-vezér Horváth István és a szocpropaganda Mozartjának számító Berecz János láttán.
Ebben a körben nagy ünnep a mai, mégiscsak napra pontos száz éve sírt föl Fiuméban az újszülött Csermanek János. Még az sem homályosítja el az eseményt, hogy nemcsak a posztamens üres, hanem a sír is; öt éve már, hogy ismeretlenek kihantolták és ellopták Kádár csontjait, felesége hamvait pedig szétszórták.
Zsiványok
De nincs idő ilyeneken studírozni, kezdődik a megemlékezés, melyet a Kádár János Baráti Kör tart. Ha valaki nem tudná (mi nem tudtuk), ők azon magyar kommunistákból rekrutálódtak, akik 2006-ban kiváltak a Thürmer-féle Munkáspártból, és Vajnai Attila vezetésével megalapították a „trendi eurokommunistákat” vörös lobogó alá gyűjtő Munkáspárt 2006-ot.
A sírkerti műsor borzongató. Nyitásként „Varga János kiskundorozsmai népi költő” direkt erre az alkalomra íródott versét szavalja el egy szavalnyik. „Kádár elvtárs – mi mindent jelent-e név?” Ez a mű első sora, ami esszenciaként sűríti magába az őt követő számos strófa velős mondanivalóját, s olyan szakaszoknak ágyaz meg, mint „régi pártvezérek miért lettek zsiványok… szétugráltak, mint megkergült birkák”.
Klikk a képre még több szoboravatós képért!
Megismerkedhetünk a Kádár-életrajz nüanszaival, egyik kedvenc bekezdésünk így szól: 1930 szeptemberében Kádár „akaratlanul belekeveredett egy verekedésbe, ahol jól helybenhagyták; ekkor találkozott először a munkásmozgalommal”. A másik liblingünk: az ötvenhat utáni megtorlások „egyetlen puskalövés nélkül zajlottak”. Jogos. Hiszen akasztottak.
Moldova
A Kossuth-díjas Moldova György is szót kap. Nos. Az ő könyvein nőttünk föl a pangó szocializmusban; H. Kovácson, Zöld Ferin és Fehér Zolin, nekünk panaszkodott az Őrség, nekünk íródott a Napló, megcsapott minket a mozdony füstje, bűn volt az élet – tessék elnézni, hogy ő az az ember, akin nem vagyunk hajlandóak ironizálni, így is sokkal jövünk neki. Isten éltesse, Mester.
Szóval csak felsorolásszerűen: Moldova proletárszentnek tartja Kádárt, akinek „a magyar történelem legnagyobbjai, Szent István, Mátyás király és Kossuth Lajos mellett a helye”. A nevéhez köthető harminc évet „Magyarország huszadik századi történetének legjobb szakaszának” ítéli, melyben „mindenki megtalálta a maga helyét… és tudta, hogy másnap is biztos munkahely, fedél és kenyér várja”. Úgy véli, Kádár „különb volt a népénél, amiből vétetett”, „az ország nem méltó Kádár emlékéhez… rászolgál minden jelenlegi és eljövendő nyomorra és megaláztatásra”. Mégis: „Ez a nap nem Kádár első száz évének a vége, hanem eljövendő évszázadának kezdete.” Moldova szerint „fel kell emelnünk szavunkat, s ha kell, az öklünket is”, mert „ha lapítunk, Magyarország elpusztul”.
Moldova György nagyobb méretben a képre kattintva!
Míg a Mester szónokol, megérkezik a mellszobor, amit ki más avathatna, mint Moldova György. Lassan húzza le a leplet, aztán előbb a szemével, majd a kezével is simogatja a Kádárra tényleg hasonlító alkotást. Ami nem mellesleg kultúrtörténeti mementó, lévén ez egy mobilszobor. Mobil, ugyanis az avatás és a koszorúzás után kiskocsira pakolják, és befuvarozzák a Munkáspárt 2006 irodájába. Ennek oka egyrészt az, hogy úgyis lefestékeznék, mint Dániel a fahorthyt, másrészt meg nincs is engedély a mű köztéri felállítására.
Baross utca felel neki
„Hadd akasszam fel!” – ez a mondat szerencsére nem a sírkertben hangzik el, hanem bő két kilométerrel odébb, a Thürmer-féle Munkáspárt Baross utcai székházában, ahol kabátkáját helyezné fogasra egy elvtársnő, ha az elvtársa elv nem állná az utat.
Természetesen Thürmer Gyula csapata is megemlékezik Kádár születésének századik évfordulójáról, igaz, nem szoborállítással, hanem kongresszussal és új logóval: a törvényileg önkényuralmi vörös csillag helyett piros háromszög a háttér, előtte szteroidos munkásalak, jobb kezében kalapács, a bal meg jobbra mutat.
Még több kép a kongresszusról Thürmer Gyulára kattintva!
Thürmer már jó pár nappal ezelőtt vakmerő kijelentésre ragadtatta magát, mégpedig arra, hogy Jani bácsi azért nem volt ám tökéletes. Hibázott jó párat, egyebek mellett abban is, hogy „befejezettnek és visszafordíthatatlannak tartotta a szocializmus felépítését”. Ezért, véli ma Thürmer, hamis a Moldova-féle proletárszent beállítás. „Én azt mondom, nem volt szent, ember volt” – szól az elnöki alapvetés.
Gyanítjuk, igazából nem a ki tudja hol porló Kádárnak szól a kritika, sokkal inkább a konkurensnek. Van abban báj, hogy maroknyi kommunista is képes az osztódásra, attól meg egyenesen libabőrzik a hátunk, hogy hat évvel a válás után, a sír mellől is üzengetnek egymásnak arról, ki is a pártütő áruló. Thürmer most a temetői szoborállítást is helyteleníti, és olyat opportunistázik a Fiumei út felé, hogy egy jégcsákány is megállna a levegőben.
Vörös isten
Még jó, hogy külhoni internacionalisták is felszólalnak a kongresszuson, akik inkább vannak képben a Sztálin versus Trockij vitában, mint a Thürmer kontra Vajnaiban. Például egy görög elvtársnő azt állítja nagy átéléssel, hogy „a szocializmus bebizonyította felsőbbrendűségét a kapitalizmussal szemben”. Egy a saját mondatait folyamatosan megtapsoló orosz taváris a Dumából Gennagyij Zjuganov forró üdvözletét tolmácsolja, és abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy „ha együtt harcolunk, győzni fog a szocializmus”. Egy talán pont ’68-ban született szlovák elvtárs pedig pártja nevében „meghajolt Kádár János életműve előtt”, majd örömmel jelenti be, hogy a jövő január elhozza mindannyiunknak Gustav Hasak elvtárs századik szülinapját.
Élő közvetítés a Munksápárt 24. kongresszusáról
De a magyar rétorokat se felejtsük ki. Némi zavart okozott bennünk, amikor egy hozzászóló a „hála a mi vörös istenünknek” formulával üdvözölte édesapját a küldöttek között. Majd az extrák között jegyeztük fel, hogy – a tiszaburai kommunisták nagycsaládostul érkező küldöttje jóvoltából – időnként gyermeksírás verte fel az élcsapat legfelsőbb eszmecseréjét.
Van tehát utánpótlás. Az pedig egyenesen transzcendentális kapcsolatra (vagy legalábbis annak igényére) utal, hogy Thürmerék a frissen alapított Munkáspárt Vörös Lobogója jelvény „nulla-nulla-egyes példányát” Kádár Jánosnak ítélték oda. Ezzel a kísérőszöveggel: „Jelen igazolvány tulajdonosa jogosult a kitüntetés viselésére.”
