Belföld

Pintér embere tanúskodhat a Zóna Taxi ügyében

zóna-taxi (taxi, zóna)
zóna-taxi (taxi, zóna)

Pintér Sándor belügyminiszter jelenlegi főtanácsadója, Samu Attila is érintett lehet a Zóna Taxi és a Budapest Airport ellen folyó nyomozásban – tudta meg a Népszava.

Samu 2007-től volt a taxis cég vezérigazgatója, hivatali ideje tehát részben egybeesik a hatóságok által vizsgált 2006 és 2010 közötti időszakkal. A napilap megkereste a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságot, hogy megtudják, kihallgatták-e már tanúként a vezérigazgatót, vagy ha nem, tervezik-e, de eddig még nem érkezett válasz. Samu jelenlegi munkahelyétől, a Belügyminisztériumtól sem kapott választ a Népszava.

A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság kedd este vette őrizetbe a Zóna Taxi volt vezérigazgatóját, Veres Istvánt, valamint a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és helyettesét. Verest többi között azzal gyanúsítják, hogy a Budapest Airport akkori vezetőinek örömlányokat és több millió forint kenőpénzt juttatott. Ezen kívül a hatóságok szerint Veres és a reptéri vezetés több gyanúsítottja jogtalan haszonszerzés céljából folyamatosan megtévesztette, illetve tévedésben tartotta a repülőtéri taxis személyszállítási szerződéssel a cég vezetését. Ezzel Veres és társai 2006 és 2010 között 671 millió forint kárt okoztak a Budapest Airportnak.

2010 decemberéig a Zóna Taxi volt a Ferihegyi repülőtér taxis szolgáltatója, ám az év októberében kiírt új tendert már a Főtaxi nyert meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik