Képes egy interjú erejéig nem politikusként, hanem elemzőként gondolkodni?
Persze. Mindig is igyekeztem nem az alapján ítélni meg ügyeket, hogy a megszólaló melyik oldalhoz tartozik.
Akkor ebben a szellemben tegyük mérlegre az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. Zseniális, sikeres, újszerű, példaértékű, jövőbemutató – ez az egyik tábor véleménye. Ez meg a másiké: amatőr, suta, agresszív, koncepciótlan, romboló. Mindkettőt adatokkal igazolják híveik.
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája tragikus.
Hát mégis politikusként nyilatkozik.
Ez isten bizony nem politikai megnyilvánulás volt. Drukkoltam a kormánynak, és most is drukkolok, de ettől még visszakézből cáfolhatók a Matolcsy-féle gazdaságpolitika mellett elhangzó érvek.
Fotók: Kummer János
Matolcsy azt állítja, az EU recesszióba süllyedt, így nincs azon semmi meglepő, hogy a magyar gazdaság is szűkül.
Az első negyedéves mínusz 1,3 százalékkal az uniós lista végén kullogunk. Fő versenytársainkkal, a régiónk országaival vetve össze a teljesítményünket még borzalmasabb a kép.
Az „elmúlt nyolc év” alatt brutálisan megugrott hiány három százalék alá szorítása és az államadósság-növekedés megfékezése sem eredmény?
Az lenne, ha nem a költségvetési egyensúly rombolásával kezdte volna tevékenységét a kormány, és most nem a saját hibáit kéne javítania.
Medgyessy túlköltekezett, Gyurcsány „trükkök százait” alkalmazva „elkúrta”, Bajnainak pedig csak a korrekció első lépéseire maradt ideje. Orbán innen indult.
Az első Orbán-kormány utolsó évében, 2001-ben kezdődött a felelőtlen pénzköltés. A negatív trendet először Gyurcsány igyekezett korrigálni 2006-ban, de terveit elsodorta a válság. Utóbb a Bajnai-féle 2009-es konszolidációt a hatalomra jutó Fidesz tette tönkre, annak ellenére, hogy stabil költségvetést vett át Orbán.
És hatalmas adósságállományt.
Annál fájóbb, hogy az adórendszer átalakításával növekedési előny nélkül dagasztotta a hiányt és rombolta le az egyensúlyt. Vagyis nem kihasználta, hanem elvesztegette a Bajnai-kormány alatt szerzett előnyt. Simán elszámolta magát.
Matolcsy azt állítja, az adórendszer átalakítása révén a középosztálynál hagyott százmilliárdok pörgették a fogyasztást és a növekedést.
Nincs növekedés. Zsugorodás van.
Matolcsy szerint az egykulcsos nélkül még inkább zsugorodnánk.
Badarság. Orbán és Matolcsy ugyanazt a hibát követte el, mint Medgyessy 2002-ben: ő is abban hitt, hogy elég pénzt adni a lakosságnak, és a milliárdok automatikusan visszazúdulnak a belföldi keresletbe. Csakhogy ismét kiderült, nem elég versenyképes a belföldi vállalati szektor, így az emberek külföldön előállított szolgáltatásokra költötték az ölükbe hullott összeget. Más országok gazdaságát növesztettük, nálunk az adósság maradt. Ha már mindenáron mesterséges gazdaságélénkítést akartak, a vállalati szektor gazdálkodási feltételeit kellett volna javítani.
“El sem jutnak a nyereséges gazdálkodásig”
Sok éve nem volt pozitív az ország fizetési mérlege – most az.
Lényegében a válság kezdete óta az, s mindez elsősorban a válság miatt visszaesett belföldi fogyasztásnak és a vállalati exportteljesítménynek tudható be.
Az egyensúly érdekében Orbán népszerűtlen intézkedéseket is vállal: egyebek mellett áfát emelt, bevezeti a tranzakciós díjat és a telekomadót.
Hibát hibára halmoz. Az itt működő vállalkozások működési feltételei már most sokkal rosszabbak, mint a környező országokban.
Az unióban Magyarországé az egyik legkedvezőbb társasági adó.
Viszont emelkedett az átlagbérre rakódó adóék és ezáltal a munkaerőköltség, továbbá az összes versenytársunkhoz képest drágább a telekommunikáció, az energia, a közlekedés. És legfőképpen: drágább a hitel. A különadók konzerválják a magyar cégek versenyhátrányát, így pedig mindegy, hogy mennyi a társasági adó, mert el sem jutnak a nyereséges gazdálkodásig.
Évekkel ezelőtt ön is az egykulcsos adó híve volt.
Nem ennek az egykulcsosnak voltam a híve. Ezt haladéktalanul vissza kéne vonni, hogy később megcsinálhassuk jól.
Ön a gazdagokat adóztatná?
A jómódúak rengeteg pénzt kaptak az elmúlt két évben. Nem büntetni kell őket ezért, csak korrigálni a hibát.
Nézzük konkrétan. A Fidesz szerint tranzakciós díjból csak tavaly kétszázhatvanmilliárdot szedtek be tőlünk a pénzintézetek a banki átutalásaink után. A válság okán ezen összeg felére, százharmincmilliárdra tart igényt a kormány. Korrekt, nem?
A válság előtt még mondhattuk volna a forrásbőségben lubickoló pénzintézeteknek, hogy tessék kicsit többet fizetni a közkasszába. Csakhogy ma a magyarországi leánybankok zöme súlyosan veszteséges, mi több, a régióban egyedül nálunk csökken a hitelezési aktivitás. A lehető legrosszabb ütemben avatkozik be az állam, hiszen a megsarcolt bankszektor ezzel még rosszabb állapotba kerül, még kevesebb hitelt tud kihelyezni, amitől a hazai vállalkozói szektor még versenyképtelenebbé válik. Ördögi kör. Az extraadókból nyert pénz többszörösét veszíti el a költségvetés azáltal, hogy drasztikusan romlanak a bankolás feltételei. Ezek mind szakmai alapvetések, de politikailag persze könnyebb eladni, hogy nem a kormány hibázott, nem a kormány taktikázik rosszul, hanem gonoszak a bankok. Orbán egyetlen istene a népszerűség.
Ki fog beleszeretni Orbánba attól, hogy letelefonált percenként plusz két forintot kell fizetnie?
A telekomadó alapfilozófiája az, hogy ne a lakosságot adóztassuk meg, hanem a választók előtt antipatikus nagy szereplőként bemutatható telekomcégeket.
Nem az a telekomadó lényege, hogy pénz kell azonnal?
Az is. De ha Orbán képes áttolni az áremelés felelősségét a multikra, hosszú távon megnyerheti a kommunikációs csatát. Csakhogy lassan lehetetlen kommunikációs eszközökkel elfedni a Fidesz okozta gazdaságpolitikai károkat. Például a minap napvilágra került negyedéves GDP-adat egyértelműen kudarc.
Kit érdekel egy szám?
Nem a szám érdekli az embereket, hanem az, ami következik belőle: a munkahely elvesztése, a fizetés csökkenése, a dráguló számlák.
A következő negyedéves adat lényegesen jobb lesz, hiszen épül a kecskeméti Mercedes-gyár.
Megjegyzem, azt a beruházást nem Orbán hozta tető alá.
Vicces, hogy egy világcég idehelyezi egyetlen üzemét, s ez érdemben módosítja az ország gazdasági teljesítményét.
Vicces? Inkább jól mutatja belső vállalati szektorunk gyengeségét, kiszolgáltatottságát.
Orbán ígéri, nem hagyja, hogy a bankok és a telekomcégek az emberekre hárítsák az új adókat. Van erre eszköze?
Nincs. Képtelen megakadályozni, hogy dráguljon a telefonálás és a hitelezés, azt pedig végképp nem tudja elérni, hogy beruházzanak telekomosok, és növeljék aktivitásukat a pénzintézetek.
A nyugat vagy a kelet lehet segítségünkre szorult helyzetünkben?
Mindkettő.
Kezdjük az előbbivel. Lesz IMF-megállapodás? Kormánykörökben úgy számolnak, őszre tető alá hozható a szerződés. Ön szerint?
Szerintem a kormány mindig is meg akart állapodni. A konfliktust és az időbeli elhúzódást az okozza, hogy makacsul ragaszkodik a saját feltételrendszeréhez. Orbán diktálna, csakhogy most mi kérünk, mi szorulunk segítségre. Egyébként az unió is hibázott, mégpedig azzal, hogy politikai feltételeket kevert az ügybe.
Az Orbán-Barroso-megállapodás után úgy tetszett, sínen vagyunk.
Legalábbis ezt akarta elhitetni velünk a miniszterelnök. De ne legyen illúziónk, attól, hogy a bíróságra és az ombudsmanra vonatkozó szabályozás kikerült a témák közül, még nem teljesítettük a tárgyalási feltételeket: a jegybanki függetlenség kérdése továbbra sem rendezett. Ott állunk, ahol hónapokkal ezelőtt.
Fideszes körökben úgy tartják, a nyugatot a legkevésbé sem érdekli a magyar médiahelyzet, a jegybankelnök fizetése meg a többi „elvi” kérdés, s csak akkor hozakodik elő ilyenekkel, ha érdeksérelem éri valamelyik kedves multiját. Mondjuk, ha Orbánék francia cégek kezéből kicsavarják az étkezésijegy-bizniszt vagy valamelyik vízművet.
Én is hallom ezt az érvelést a fideszes barátaimtól. Hatalmas butaság, önigazolás, kifogáskeresés, ami azért különösen szomorú, mert az ilyen gondolatokkal saját magukat tévesztik meg, és rossz döntések születnek általa. Az ilyen őrült összeesküvés-elméletek vezetnek oda, hogy egy francia cég politikai indíttatású kiebrudalása során a tárgyalásokon trianonozni kezdett egy kormányzati politikus.
“Orbán diktálna, csakhogy most mi kérünk, mi szorulunk segítségre”
Tessék?
Én se akartam hinni a fülemnek, de még diplomáciai csatornán is kifogásolták az esetet. Iszonyú kárt okoz, ha elterjed, hogy Magyarországon ideológiai alapon, a racionalitás minimumát is mellőzve születnek gazdaságpolitikai döntések. Fideszes barátainknak tudomásul kell venniük, hogy egyebek mellett a médiatörvény, az igazságszolgáltatás szabályozása és a jegybank önállósága ellen tett lépések is támadhatóak. Hogy Brüsszel ezeket mikor milyen intenzitással veszi elő, leginkább azon múlik, hogy Magyarország éppen mennyire konfrontatív politikát folytat az EU-val szemben.
Miért fáj Brüsszelnek, ha Simor nem kereshet többet bruttó kétmilliónál?
Nem a jegybankelnök fizetése a lényeg, hanem a monetáris tanács kibővítése és a jegybanki alelnökök száma, vagyis az MNB fölötti uralom. Szóval bármit mond is Orbán az IMF-ről, egyelőre nem a tárgyalások megindulására várunk, hanem arra, hogy megvalósuljanak a tárgyalások előfeltételei. Pedig iparkodni kéne, hiszen éves szinten pusztán a bizonytalanságból fakadó kamatfeláron százmilliárd forintot veszít az ország – ebből kéthavonta építhetnénk egy-egy debreceni stadiont. Ezzel vessük össze a telekomadót, amiből talán ha ötvenmilliárd jön be idén.
