Belföld

Kínos ügybe keveredett a kiskunfélegyházi polgármester

Az atv.hu nformációi szerint már a párt vidékre látogató vezetőitől is elszigetelik Kiskunfélegyháza fideszes polgármesterét, akinek a tevékenysége kapcsán újabb nyomozás indult.

“A város pénzét lapáttal / az ablakon kihányod / a világot kis skodáddal / maszekban bejárod / Levered az idegsebészt / mint vak a poharat / gazdasági igazgató / na ki az neked, mit ugat?” – a kiskunfélegyházi közélet hangulatát jól illusztrálja a fenti versrészlet, amelyet az ismeretlen “népi költő” a hivatali dolgozók és az önkormányzati képviselők elektronikus postaládájába juttatott el a napokban. A vers – ami rövid időn belül ismertté vált a nagymúltú alföldi városban – azokra a botrányokra utal, melyekkel Kapus Krisztián fideszes országgyűlési képviselő és polgármester vétette magát észre gyakorlatilag megválasztásától kezdve.

Mint arról az atv.hu több cikkben beszámolt: polgármesterként Kapus egyik első akciója az volt, hogy bántalmazott egy köztiszteletben álló orvost, akivel az őt elhagyó felesége összeköltözött. Kapus írta alá azt a titkos szerződést, ami alapján a helyi vagyonkezelő zrt. vezérigazgatója három hónapon keresztül pluszgázsit (mintegy kétmillió forintot) vehetett fel a várostól, miközben az önkormányzati cégtől is megkapta járandóságát ugyanarra a feladatra. És mi hoztuk nyilvánosságra azokat a fotókat is, amelyek bizonyítják, hogy Kapus Krisztián rendszeresen saját zsebre autózott a hivatali Skoda Octaviával – az utóbbi két ügy miatt a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz.

Jövőbelátók

A legfrissebb ügy a polgármesteri hivatal vagyonvédelmi feladatainak ellátásával kapcsolatos. Az ügyben született feljelentés szerint – amely először a kecskeméti rendőrkapitányságon landolt, majd a hivatali visszaélés gyanújával megindult nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészséghez tették át – a városvezetés tavaly december 1-jével kötött szerződést erre a feladatra a Bácskomplex S.R. Kft.-vel. A megbízási szerződés éves díja bruttó 7,7 millió forint. A beszerzési eljárás keretében kiírt tendert három cégnek küldték el, mégpedig – az elektronikus tértivevény szerint – 2011. november 28-án 14:18 órakor.

Meglehetősen érdekes, hogy a cégek által küldött ajánlatok dátuma viszont november 18. (két esetben), illetve november 22. volt – vagyis az érintettek 6, illetve 10 nappal korábban komplett ajánlatot tudtak írni az elvileg még nem is ismert kiírásra. A cégek tehát vagy rendelkeztek a jövőbe látás képességével, vagy a nyomozóknak ezúttal is lesz mit vizsgálniuk. A tendert egyébként a jegyző írta ki, de a szerződést már Kapus Krisztián polgármester kötötte meg a nyertes Bácskomplex S.R. Kft.-vel, ahogy az ajánlatok is az ő nevére szólnak.

Az érdekességek sora azonban ezzel még nem ért véget. A három vállalkozás (a győztesen kívül az S.R. Security Kft. és a B-R Faktor Security Kft.) adatai személyi és címbeli átfedéseket mutatnak, vagyis egy érdekeltségi körhöz, a feljelentés szerint egy családhoz tartoznak. Ugyanakkor a “nyertes” Bácskomplex S.R. Kft. nevében nem a cégek tulajdonosai, hanem bizonyos Fődi Róbert járt el. Őt helyben mint a polgármester barátját és jobbkezét ismerik.

A polgármester barátja

A barátság meglehetősen mély lehet, ugyanis Fődi várhatóan bíróság elé fog állni a polgármester és a köztiszteletben álló idegsebész említett afférja kapcsán. A testi sértésből nem lett ugyan büntetőügy, a zaklatásból viszont igen: Kapus telefonjáról ugyanis két hónap alatt 104 alkalommal hívták fel a doktort a legkülönfélébb időpontokban (általában éjszaka), de a vonal túlsó végén senki nem szólalt meg. A rendőrség előtt Fődi magára vállalta a zaklatást, annak ellenére, hogy az ügyet ismerők szerint szinte kizárt, hogy ő lett volna az elkövető (a telefont a polgármester használta, és előfordult, hogy a “néma” telefonhívás után fél perccel már a volt feleséget hívta ugyanarról a számról maga Kapus).

A cikk folytatását itt olvashatja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik