Belföld

Kétszázezer bántalmazott, elhanyagolt gyerek Magyarországon

Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.

A negyedik legrosszabb helyen áll Magyarország a verés vagy ellátatlanság miatt meghalt gyerekek arányát tekintve az OECD-országok között – írta a Népszabadság. Kovács Zsuzsanna, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet munkatársa a lap csütörtöki számában azt mondta, a hazai gyerekek tíz százaléka, több mint kétszázezren veszélyeztetettek.

A szakember hozzátette: jelentős területi egyenlőtlenségek vannak, a legrosszabb a kelet- és észak-magyarországi helyzet. Összességében több ezer bántalmazott, több tízezer elhanyagolt gyerek él az országban, évente körülbelül harmincan belehalnak a verésbe vagy az elhanyagoltságba.

Emlékeztetett: 2009-ben ombudsmani vizsgálat készült, amely megállapította, hogy az úgynevezett jelentési kötelezettségüket az óvodák, nevelési tanácsadók 50 százalékban, a rendőrség 13 százalékban, míg az orvosok csak 0,2 százalékban teljesítették. Az intézet ezért kidolgozott egy módszertani ajánlástervezetet, amely részletesen leírja, milyen utat kell bejárni, ha valaki ezzel a problémával találkozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik