Szomorkodunk, csak azt nem tudom miért?
Hát ennyire tragikus dolog lenne, hogy van egy csapatunk, amely immár évtizedek óta a magyar bajnokság elitjébe tartozik, sőt mi több: vissza is bújna a raktárba a bajnoki dobogó, ha akár csak egyetlen évben nem állna rajta a Pick Szeged. Az a csapat, amely fennállása óta, és ilyenkor gondoljunk a Tisza Volán-os időszakra is – meccsek százait nyerte meg, ki tudja hányszor kápráztatta el a közönséget pazar játékával, miközben a világ elitjéhez tartozó csapatokat látott vendégül a nemzetközi kupaküzdelmek során.
Mert bizony eme Pick Szeged nem csupán hazánk egyik (pontosabban: második) legjobb csapata, hanem ismert és elismert egész Európában. Eközben az ország egyik kiemelkedően legjobb utánpótlás-nevelő egyesülete, ahol az elmúlt évtizedek során gyerekek ezrei ismerkedtek meg a sporttal, és ha mindegyikükből nem is lett élversenyző, de a Pick Szegedben nevelkedett a világ legjobb kézisének tartott Nagy László, és itt tanulta meg a kézilabda alapjait Buday Dániel, Laluska Balázs, hogy csak a mai aktív sztárokat említsem.
Kérdem én: van-e egyetlen olyan klub a Dél-Alföldön, amely ehhez fogható eredménysorral dicsekedhet? Kérdem én: van-e még egy olyan sportegyesület, amelynek neve annyira összeforrt a várossal, hogy más városokban járva, és arról érdeklődve: mi jut eszébe Szegedről, tíz válaszadó közül éppen tíz fogja említeni a Pick Szegedet. És ezzel ez a csapat olyan híresek társaságába verekedte be magát, mint a szögedi paprika, a Pick Szalámi, a Dóm vagy a szabadtéri játékok.
Nos, ezért mondom én: mielőtt kardunkba, netán söröskorsónkba dőlnénk mérhetetlen nagy szomorúságunkban, talán gondoljuk át, mit is kaptunk mi, szögediek a Pick Szegedtől? Mi, akik már rövidnadrágos kölyökként is ott tapsoltunk az akkor még „vadiúj” sportcsarnokban a múlt század 70-es éveiben, és most őszülő fejjel láthatjuk: a Pick Szeged nem csupán kézilabdacsapat, hanem állandóság, fix pont az életünkben. Egy olyan rohanó világban, ahol jószerével már a tegnap is történelem, a holnapután pedig tervezhetetlen jövő.
Vagyis: félre minden bánattal, és tapsoljuk csak meg nyugodtan a sok-sok éve ránk hulló ezüstös (néha azért aranyos is, ne feledjük!) éremeső újabb medálját. És mosolyogva, igenis mosolyogva mondjuk ki: „Szép volt fiúk, köszönjük!”
