Belföld

Fónagy-féle osztályfőnöki

Egy sokatmondó életút, egy neves politikus története, avagy hogyan lett bányászból államtitkár. Ő dr. Fónagy János, aki csütörtökön a Deákos diákoknak mesélt.

A tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének magyarországi programja keretében a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolába látogatott dr. Fónagy János. Az államtitkár a rendkívüli osztályfőnöki óra keretében elsőként az életéről beszélt, a mesélést egészen kicsi korától kezdte. „Édesapám attasé volt és 6 nyelven beszélt, édesanyám gyógytornászként 3 nyelven. Én pedig szégyenszemre csak magyarul!” –mesélte nevetve a politikus. „A középiskolai évek is nehezen teltek, hiszen akkoriban kenuztam és az iskolapad helyett inkább a csónakházhoz jártam. Volt, hogy meg is buktam. Később aztán a jogi karra kerültem” – tette hozzá Fónagy.

Lengyelország mindig is közel állt az államtitkár szívéhez, csakúgy ahogy a színház is. Így talán nem meglepő, hogy minden álma az volt, hogy egyszer lengyel film operatőr legyen. Itthon egyébként a Madách Kamarában világosítóként is kipróbálta tehetségét. „Nagy lengyel bolond voltam, sokat jártam stoppal Lengyelországba, nagyon szerettem az itteni egyetemi klubbokat. A barátaimmal elhatároztuk, hogy itthon is létrehozunk egyet. Ez egy ideig működött is, aztán a politika megtámadta a kezdeményezésünket, minket pedig kitettek levelezősre az egyetemről.” Az államtitkár, ahogy maga fogalmazott, dühében Ózdra ment bányásznak, majd elektrikus lett. Itt 36 évet élt, és ugyancsak itt megismerte feleségét.

A győri diákok csendben hallgatták az idős politikus történeteit, hogy mennyire sokoldalú és mozgalmas életet élt, hiszen 15 évig még egy TSZ-ben is dolgozott jogászként, arról már nem is beszélve, amikor a ’90-es évek elején közelebbi kapcsolatba került a Fidesszel. dr. Fónagy János azt is megosztotta a gyerekekkel, hogy végül hogyan került abba a pozícióba, melyet a mai napig betölt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál.

Az óra végén a deákosok is kérdezhettek az államtitkártól, aki szívesen válaszolt a fiatalabb nemzedéknek, így a rendkívüli osztályfőnöki valóban elérte célját: egy közvetlen kapcsolat, egy jó hangulatú beszélgetés alakulhatott ki, melyben egy őszülő, tapasztalt szakember az Y generációval osztotta meg gondolatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik