2011. márciusában, a zsiráfoknak, Hartmann-hegyizebráknak és csupasz turkálóknak otthont adó ház megnyitóján a látogatók egy másik kis különlegességet is megfigyelhettek. A rövidfülű elefántcickányok azon emlősök közé tartoznak, amelynek puszta léte a természet végtelen fantáziáját dicséri. A gyufaszál vastagságú lábakon villámgyorsan futó, hosszú orrú, pelyhes gombócnak a cickányokhoz semmi köze, közelebbi rokona az elefántnak – erre talán a névadói sem gondoltak. Ugyanis mindegyikük az egyik legősibb emlőscsoport, az Afrotheria öregrendjébe tartozik, csakúgy, mint a földimalacok, a szirtiborzok és a tengeri tehenek.
Az elefántcickányok monogámok ugyan, de ivadékgondozásuk nem túl fejlett. A nőstény fészket sem épít, csak elrejti egy hasasékba, üregbe a viszonylag nagy méretű, fejletten születű kicsinyét, hosszú időszakokra magára hagyva azt. Az ifjú elefántcickányok gyorsan fejlődnek, anyjuk már 2-3 hetesen elválasztja őket, kb. másfél hónaposan külön kell őket választani szüleiktől. A Szegeden született apróságnak is ez lesz a sorsa, más állatkertben fogja folytatni rendkívül gyorsan pergő életét.
