Belföld

Megölelnék az egész világot

Ajandek-oleles(960x640).jpg (győr, ölelés, )
Ajandek-oleles(960x640).jpg (győr, ölelés, )

A december 3-i akció után újabb ingyen ölelést osztogatott a DO UT DES Kulturális és Szociális Közhasznú Egyesület. A cél, hogy az öleléssel nyújtott önzetlen szeretetből erőt merítsenek a győriek.

Ingyen ölelés táblákkal a kezükben, szívesen karolták át a Baross utcán korzózó győrieket az Ölelés Nap akció résztvevői. A kezdeményezés nem újkeletű, hiszen decemberben már volt egy hasonló rendezvényük az ötletgazdáknak, és már akkor is bebizonyosodott, hogy az emberek vágynak a szeretetre és nagy örömmel fogadják a baráti öleléseket. A kicsit bohókás program Orosz Tündétől és a DO UT DES Kulturális és Szociális Közhasznú Egyesülettől indult, akik önzetlenséggel és végtelen nagy alázattal adják át a bennük rejlő emberséget. A tapasztalat pedig az, hogy nagyon jól fogadják a röpke karolást az érintettek.

Abszolút pozitívan állnak az akcióhoz az emberek. Először nagyon meglepi őket a dolog, úgy látjuk kell is egy kis idő még felfogják azt, hogy most mi is történt velük. Nem egyszer meg sem rezdül az arcuk, aztán elkezdenek mosolyogni. Ami szenzációs, hogy bár nem is tudják, de így ők is rengeteg szeretetet adnak át nekünk” – mesélte a Győr24-nek Fodor Tamás, az egyesület egyik tagja.

A DO UT DES mindenképpen szeretné folytatni a kampányt, számukra ugyanis fontos Győr és az itt élő emberek, akiket állításuk szerint ideje feltölteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik