Belföld

Törvénytelenül adott fegyvert a honvédség a tömegoszlatáshoz

Nem kerülhettek volna gránátok, gránátvetők, valamint barikád felszámolásra alkalmas teherautó a rendőrséghez. Az MSZP szerint valótlan a lap értesülése.

A honvédség törvénytelenül adott fegyvereket a 2006 októberi tömegoszlatáshoz a honvédelmi tárcánál Hende Csaba miniszter utasítására folyó, hamarosan lezáruló részletes vizsgálat szerint.

A Magyar Nemzet szerint a fegyverek átadása a rendőrségnek egyértelműen sértette az alaptörvényt és a honvédelmi törvényt is: az alaptörvény kimondja, hogy csak rendkívüli helyzetben, például szükségállapot vagy háború esetén lehet erre utasítást adni az Országgyűlés vagy – akadályoztatása esetén – a köztársasági elnök jóváhagyásával, és a honvédelmi törvény is szigorúan tiltja, hogy fegyvereket, harci anyagokat adjanak át a honvédségtől belügyi, rendvédelmi célra.

A Magyar Hírlap úgy tudja a fegyverek és eszközök törvénytelen átadását tárgyi bizonyítékok, jegyzőkönyvek és katonai vezetők beszámolói is alátámasztják.

A jelentés szerint a fegyverek átadása nem történhetett az akkori miniszter, Szekeres Imre tudta nélkül, így őt az ügyben politikai felelősség terheli – írta a Magyar Nemzet.

Volt egyezség

Az MSZP szerint valótlan a lap értesülése. A rendőrség egy 2003-as megállapodás alapján kért könnygáz bevetésére alkalmas eszközöket még október 23-a előtt a honvédségtől, és ezeket később rendben vissza is juttatta. Az egyezséget egyébként az a Fodor Lajos írta alá a honvédség részéről, aki ma közigazgatási államtitkár a tárcánál.

A szocialisták úgy vélik, hogy a Magyar Nemzet “valótlan híre” próbálja elterelni a figyelmet a honvédség mai valós helyzetét jellemző tényekről, illetve arról, hogy a párt szerdán teszi közzé az Ajánlat Magyarországnak című vitairatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik