Belföld

Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása

Az április eleje óta tartó vízeresztés következtében 11 centiméterrel emelkedett a vízszint.

A 2012-es év elején a sokéves átlagtól lényegesen elmaradó csapadékmennyiség következtében a vízszint a szabályozási minimum alá süllyedt – mondta el Kiss Jenő, Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnökségének vezetője.

Április 3-án kezdték el feltölteni a Velencei-tavat a zámolyi és a pátkai víztározóból. A vízeresztés megkezdésekor 134 centiméter volt a vízszint, hétfőn pedig 145 centimétert mértek a szakemberek.

“Összesen 4,7 millió köbméter vizet engedtünk le a két tározóból, ami 11 centiméteres emelkedést eredményezett. Előzetes számításaink szerint 16-18 centiméterrel emelkedett volna a vízszint, de egyrészt a talaj sokat elszívott a vízből, másrészt a meleg miatt a természetes párolgás is lényegesen nagyobb volt a vártnál” – tette hozzá.

A Velencei-tó üzemeltetési szabályzata szerint a szabályozási vízszint 140 és 170 centiméter közötti, vagyis a 145 centiméteres vízállás a minimális szabályozási szint közelében van. Ebben az időszakban az optimális vízszint 160 centiméter lenne.

Kiss Jenő szerint elképzelhető, hogy júliusban lesz még egy kisebb vízpótlás. Mivel kevés csapadékra számítanak, a vízpótlással együtt is vélhetően a szabályozási minimumnál alacsonyabb vízállás lesz a tavon a nyári időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik