Belföld

5 percre nézz a lelkedbe!

Csapucha Adrienn

2012. 05. 14. 17:16

Az Öt Templom Fesztivál szervezői az újvárosi templomok programjához igazodva, idén első alkalommal közös meditációra várták a fesztivál látogatóit. Szombaton 5 perc csak a pozitív energiákról szólt, az életről és az apró csodákról.

Szombat este, 19 óra. Petőfi tér, emberek, hívek és a néma csend. Nagyjából ez a látvány fogadta azokat, akik csatlakoztak Pál Kálmán és Borsa Kata, vagyis az Öt Templom Fesztivál szervezőinek felhívásához, egy spirituális utazáshoz, mely nem szólt másról csak a pozitív energiákról.

A rendezvényen néhány pillanatig mindenki a lelke mélyére nézett és próbált olyan dolgokat felidézni, melyek a jóságot, a szeretetet juttatták eszükbe, vagyis olyan momentumokat, melyek segítenek abban, hogy az ember boldogabb, a világ pedig jobb legyen. „Ez egy égbe kiáltás. Hogy figyeljünk néha egymásra, és a környezetünkre, hogy ha csak néhány percre is, de mindenki tegyen valamit azért, hogy toleránsak és elfogadóbbak legyünk, és így az élet is harmonikusabb legyen. Ne legyen gonoszság, sem semmiféle negatív jel, csak a pozitív energiák domináljanak ebben az öt percben” – mondta a Győr24-nek a meditációt követően Pál Kálmán, majd hozzátette, reméli, hogy a jövőben még többen csatlakoznak majd a lelki gyakorlathoz, hiszen várhatóan az Öt Templom Fesztiválon minden évben megrendezik majd az „5 perc egy jobb világért elnevezésű” akciót.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Man with eyeglasses drinking water from plastic bottle in the city

Mérgező anyag szivárog a műanyag palackokból

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.