Belföld

Martonyi: A görögök kiléphetnek az eurózónából

A köztévében nyilatkozott a magyar külügyminiszter.

Ma már nem zárható ki, hogy Görögország kikerülhet az eurózónából – vélekedett az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este Martonyi János külügyminiszter, aki szerint az Európai Unióban olyan új, a gazdaságot élénkítő módozatokat kell kidolgozni, amelyek nem veszélyeztetik az adósságcsökkentés politikáját.

“Most már nyugodtan ki lehet mondani, hogy nincs kizárva Görögország kikerülése az eurózónából. Ha a görög politikai és szociális gazdasági viszonyok úgy alakulnak, akkor ma már ezt a lehetőséget kizárni nem lehet” – fogalmazott a külügyminiszter.

Mint mondta, több forgatókönyv van erre az esetre. Az EU-nak jelenleg is van két olyan országa, amelyek egyáltalán nem kívánnak az eurózóna tagjai lenni: az Egyesült Királyság és Dánia. Így önmagában véve az nem rendkívüli, hogy egy uniós tagállam nem tagja az eurózónának. Ez önmagában nem bontja fel az eurós integráció rendszerét, függetlenül attól, hogy elég komoly következményei lennének – vélekedett.

Martonyi János az új francia elnök és Angela Merkel német kancellár várható tárgyalásáról szólva azt mondta: minden jel arra utal, hogy józan, ésszerű kompromisszumra fognak jutni. Lényege tartalmilag az lesz, hogy marad a fiskális paktum, és természetesen ki kell dolgozni egy olyan növekedési paktumot is, amely kihúzza a recesszióból az európai gazdaságot, megteremti a növekedésnek és a munkahelyteremtésnek a feltételét.

A külügyminiszter szerint fontos, hogy Magyarország tartsa a fegyelmet, a költségvetési hiányt tartósan három százalék alatt legyen vigye. “Ha nem tudjuk csökkenteni az adósságot, nem tudunk igazából növekedni sem, munkahelyeket teremteni. Ezt a terhet minden körülmények között enyhítenünk kell” – jegyezte meg a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország feketebárány szerepe véget ért-e már az Európai Unióban, a külügyminiszter azt válaszolta, bízik benne, hogy ennek a szerepnek vége van.

Úgy fogalmazott: fontos állomás lehet a “fehéredés útján”, ha június huszonkettedikén feloldják azt a felfüggesztő döntést, amelyet korábban hoztak a kohéziós alapokról. Martonyi János szerint ez azt jelezné, hogy a magyar gazdaságpolitika lényegében rendben van.

A miniszter azt várja, hogy az Európai Unióban növekedésbarát intézkedések sorozatát hirdetik majd meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik