Belföld

Másképp is lehetne spórolni a közlekedés átszervezésénél

24.hu
24.hu

2012. 05. 11. 06:00

A közlekedési szakértőszerint pénzhiánnyal küzdő városok a járatcsonkítások helyett másképp is spórolhatnának.

Ne féljen, nem tud hova elesni” – ilyen megjegyzéseket lehet hallani és morgolódóemberekkel lehet találkozni a hétvégi, szombati piacnapon, a reggeli tömött buszokon Szegeden. A tömegközlekedéssel utazókat érzékenyen érintette a közlekedés áprilisi átalakítása, mely során több járatot ritkítottak illetve megkurtították az útvonalát.

Ahogy akkor arról a Szeged24 beszámolt: az egyik városrész, Szőreg lakói még aláírásgyűjtésbe is fogtak, hogy az őket érintő busz hétvégén megrövidített útvonalát állítsák vissza, és az egyik városi honatya elismerte, hogy rengeteg kérés érkezik a városi közgyűléshez az emberektől, viszont muszáj valahogy spórolni, mert mintegy háromszáz millió forint hiányzik a városi tömegközlekedésből.

Hogy az elégedetlenkedőknek köszönhetően vagy sem, nem tudni, de új menetrend készül – értesült a Szeged24. A Tisza Volánnál erről egyelőre csak annyit mondtak: miután a tárgyalások még zajlanak az önkormányzattal, az új menetrend még nem végleges. Így egyelőre azt sem tudni, hogy mennyire érvényesülnek majd benne a felmerült lakossági igények. “Egyértelmű, hogy a szegedi tömegközlekedés áprilisi átszervezésénél a közgyűlési döntéshozók részéről a takarékosság volt a cél, és a jószándék vezérelte őket, mely szerint a hétköznapokat ne, csak a hétvégeket érintse a csökkentés. Ám az a korábbi elv hogy, a város egyik pontjából a másikba egy átszállással el lehetett jutni, megsérült” –  mondta egy, a Szeged24 által megkérdezett független közlekedési szakértő.

A potenciális megrendelői érdekeire hivatkozva névtelenséget kérő szakember szerint a többi hazai városhoz képest Szegeden magasabb a tömegközlekedést és a kerékpárt használók aránya, amelyre a város akár büszke is lehetne, hiszen környezetbarátabb a közlekedése, amely az életminőségre is jó hatással van. Ám miután a döntéshozók a külterületi járatokhoz is hozzányúltak az átszervezéskor, nem feltétlenül a legjobb szakmai megoldást válaszották – vélte a szakember.

A szakértő azt is elmagyarázta, hogy létezik a közlekedési módok közti megoszlást mutató felmérés, a szakmai tolvajnyelvben úgynevezett “modal split”, amelyek jellemzik egy város életminőségét, és tükrözik, hogy lakói milyen arányban használnak autót, közösségi közlekedést vagy épp kerékpárt. A szakember szerint bár Szegeden is figyelembe veszik a forgalomszámlálási adatokat, amelyekből kiderül, hogy hétvégén kevesebben utaznak, mint hétköznap, a cél az kellene legyen, hogy az utasok hétvégén is minél egyszerűbben eljuthassanak egyik pontból a másikba elfogadható időn belül, ami az áprilisi átalakítás óta nem így van Szegeden.

A szakértő szerint az optimális az lenne, ha átszervezéskor nem a “vonalakat vágnák el”, azaz rövidítenék meg útvonalukat, hanem a nem alaphálózati, mellékjáratokatat leállítanák vagy összevonnák a hasonló útvonalakon közlekedőket, ez lehetne a spórolás másik lehetősége.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.