Belföld

Öt évet kapott a fajtalankodó csanádpalotai férfi

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a csanádpalotai férfit, aki fajtalankodott a hároméves lányunokájával.

A jelenleg 64 éves, 2005 óta nyugdíjas vádlottra és feleségére a lányuk többször is rábízta az unokájuk gondozását és felügyeletét. Így történt ez 2009. augusztus 10-én is, amikor a vádlott és felesége meglátogatta lányukat és annak családját Zákányszéken, majd az akkor három év kilenc hónapos kislányt több napra magukkal vitték Csanádpalotára. Néhány nappal később, amikor a kislány felébredt és nagymamája a konyhában mosogatott, a vádlott arra kérte unokáját, hogy az menjen vele az udvaron lévő műhelybe. Itt a gyermeket egy zsákra fektette és fajtalankodott vele.

Mivel a kislány félt és fájdalmat érzett, kérte a nagyapját, hogy hagyja abba és megpróbálta az alsóneműjét visszahúzni, de ezt a férfi nem engedte, tovább fajtalankodott a gyermekkel. A vádlott csak a kislány többszöri kérése és sírása hatására fejezte be a molesztálást, majd azt mondta unokájának: a vele történtekről senkinek nem beszélhet.

Amikor a férfi hazavitte a gyereket, a kislány beszámolt a vele történtekről az édesanyjának, aki értesítette a zákányszéki gyermekjóléti központ vezetőjét és a község jegyzőjét. Ez utóbbi hivatalból feljelentést tett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A vádlott az egész eljárás során tagadta a bűncselekmény elkövetését. A táblabíróság a férfit felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, szemérem elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, s ezért a vádlottat jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik