Belföld

A Marcal még mindig szenvedi a vörösiszapot

Vörösiszap ()
Vörösiszap ()

A folyó egyes szakaszain még mindig vörös. A pecások viszont a tilalom ellenére már kiültek halat fogni.

A vörösiszap katasztrófa után két évvel még mindig halászati tilalom van a Marcalon. A folyó Mersevátnál még vörös, néhány kisebb méretű halfaj ugyan már felbukkant, a nagyobbak a tavaszi áradások elmaradása miatt viszont nem úsztak fel a folyón. Arra a pár harcsára pedig pecások egész serege vár. A szakemberek szerint 4-6 év kell még ahhoz, hogy a Marcal kiheverje a környezeti katasztrófát, és a legkevésbé sem ajánlják, hogy a kifogott halak kondérokba kerüljenek.

A halászati tilalomnak a legfőbb oka ezen túl az, hogy a pecások épp azokat a nagyobb halakat fogják ki, amelyek szaporulatukkal gyorsítanák a folyó rehabilitációját.

A folyót vizsgáló kutatók évente több alkalommal tüzetesen ellenőrzik a halállományt. Legutóbb erre a napokban került sor. Úgy találták, hogy a folyami halak közül nagyobb számban csak a jász tért vissza korábbi lakhelyére. A ragadozóhalak ritka vendégek a rábaközi szakaszon, leginkább a csukák jelentkeztek, és a Marcalt tápláló kisebb erek, patakok apróhalai vendégeskednek mostanság a folyóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik