Belföld

Nem akarják maszkban élni az életüket a kolontáriak

Németh D. László

2012. 04. 04. 15:20

A kiömlő vörösiszap után a szállóporral küzdenek a kolontáriak, akik állami segítséget várnak - mondta el a település polgármestere a 180 percben.

Folyamatosan az egészségügyi határérték feletti a porszennyezés a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Kolontáron. A település külterületén csaknem öt hete üzemelő automata mérőállomás a legfrissebb adatai szerint a szállópor koncentrációja több mint kétszerese a megengedettnek.

Kolontár polgármestere, Tili Károly a 180 percben elmondta, amikor fúj a szél, felkapja a hosszan tartó csapadékhiány miatt kiszáradt, apró szemcsés vörösiszapot, és nem csak a környéket teríti be vele, hanem több tíz kilométerre is eltudja vinni a port. A helyi vörösiszap-tárolót birtokló gyár hetven éve üzemel a szomszédos Ajkán. A 2010-es kolontári gátszakadás után elrendelték, hogy cég a vörösiszap-tározóiból ki kell szivattyúzni a vizet, földdel azonban még nem sikerült befedni a akár több tíz hektár méretű tározókat. Ezért illetve a szárazság miatt azonban nagy mennyiségű por keletkezik.

Tili Károly hozzátette, a helyi vörösiszap-tárolót is birtokló gyár hetven éve üzemel, de ilyen kiporzás még nem volt. „Ilyen méretű vörösiszap-kiporzás azóta van, amióta a tározók tetejéről leszivattyúztatták velük a vizet.” A polgármester szerint létezik olyan technológia, amellyel akár egy hét alatt meg lehetne oldani a problémát, csak több száz millió forintba kerül, amit jelen pillanatban az elég nehéz anyagi helyzetben lévő Mal Zrt. nem tud kifizetni.

A kolontári önkormányzat vezetője megerősítette, hogy bár a porkoncentráció most csak a megengedett kétszerese, de előfordult már négy-ötszörös érték is. Az biztos, hogy a településen megnőtt a felsőlégúti megbetegedések száma, bár azt nehéz bizonyítani, hogy ez közvetlen összefüggésben van a porszennyezéssel – nyilatkozta Tili Károly. A polgármester azt is mondta, ha a helyiek nem akarják beszívni a port, speciális maszkot kellene hordaniuk, de ahhoz hogy hatékony legyen azt is óránként kellene cserélni. „Az nem lehet senkinek célja, hogy az emberek itt maszkban éljék az életüket” – véli a település vezetője.

Tili Károly szerint, ha másképp nem megy, akkor állami segítséggel, illetve beavatkozással kellene orvosolni a problémát, hogy a porszennyezést minél előbb meg tudják szüntetni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Man with eyeglasses drinking water from plastic bottle in the city

Mérgező anyag szivárog a műanyag palackokból

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.