Belföld

Kecsketenyésztésbe fog Simicska Lajos

Mezőgazdasági vállalkozásba kezdett feleségével együtt a szoros kormányzati kapcsolatairól ismert üzletember - írja az origo.

A Veszprém megyében lévő Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. még nem mutatott túl nagy aktivitást a környéken, de elindulása  komoly jelentőséggel bír – írja az origo. A társaság ugyanis a cégbíróságon fellelhető iratok szerint az egyik legbefolyásosabb magyar üzletembernek, Simicska Lajosnak és feleségének a tulajdonában van.

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. egy korábban Reklámegyesülés nevet viselő kommunikációs cég átalakítása nyomán jött létre. A cégbíróságon megtalálható iratok szerint márciusban vásárolta meg a cég részvényeit Simicska és felesége. A cég irataiban addig megjelölt fő tevékenységet “üzletviteli tanácsadás”-ról átírták “juh-, kecsketenyésztés”-re.

Azt nem lehet tudni, hogy a cégnek, illetve tulajdonosainak vannak-e olyan terveik, hogy részt vegyenek az állami földhaszonbérleti pályázatokon. Ezeknek a pályázatoknak a lényege az, hogy az állam bérleti jogot hirdet a tulajdonába tartozó földekre, amihez ugyanakkor csak bizonyos feltételekkel lehet hozzájutni. Ilyen például az, hogy a pályázónak bejelentett lakóhellyel (cég esetén székhellyel) kell rendelkeznie azon a településen, ahova az adott föld tartozik, vagy attól legfeljebb 20 kilométeres távolságra – emlékeztet az origo.

Az állami földek bérbeadása körül nagy vihart kavart az, hogy a pályázatokra hivatkozva mondott le posztjáról még januárban Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári posztjáról.

Simicska a kilencvenes évek közepén a Fidesz gazdasági igazgatója volt, az első Orbán-kormány hivatalba lépésekor az APEH elnöke lett. Bár egy évvel későbbi lemondása után eltűnt a nyilvánosság elől, a párt több politikusa szerint azóta is fontos gazdasági háttérembernek számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik