Az alapvető jogok biztosa azt javasolja a kormánynak, dolgozza át azt a tervezetet, amely testi kényszer alkalmazására is jogosult iskolaőrökkel akadályozná meg az iskolakerülést. Szabó Máté szerint az iskolaőrök alkalmazása több szempontból is problémás.
Az őrök nem lehetnek tisztában a diákok összes iskolai elfoglaltságával, így nem tudják megítélni, hogy a gyerekek mikor lógnak, illetve mikor vannak jogszerűen távol az iskolától. Az sem tisztázott, hogy milyen igazolást kellene felmutatniuk az utóbbi esetben.
Az pedig, hogy az őrök arányos mértékű testi kényszert alkalmazhatnának, meglehetősen ködös kitétel, hiszen a köznevelési törvény nem tisztázza, mit jelent ez.
Az ombudsman megjegyezte azt is, hogy az iskolapszichológusi hálózat fejlesztésével sokat lehetne tenni az iskolai erőszak visszaszorításáért.