Belföld

Percalapú lesz a telefonadó

Augusztus végétől akarják bevezetni a beszélgetésekre kirótt új adót. Nem csak a tizedik perc után kell majd fizetni.

Mindenképpen percalapú lesz a legújabb telefonadó – értesült az MTI. Matolcsy György gazdasági miniszter szerdán azt közölte a kormánypártok képviselőivel, hogy az első tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesülne az adó alól, és személyenként havonta maximum 700 forint lenne a közteher. Matolcsy a saját nagymamája példájával érzékeltette, miért van erre a kedvezményre szükség: állítása szerint nagymamája nem telefonál havonta tíz percnél többet, sokszor inkább megvárja, hogy gyerekei, unokái hívják őt – írta az Origó.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a miniszter által vázolt konstrukció a tehetősebbeknek kedvezhet, mert az is csak 700 forint adót fizetne, aki 20-40 ezer forintért telefonál havonta. Az újabb variáció szintén nagy terhet róna a szolgáltatókra, hiszen az informatikai rendszerüket jelentősen fejleszteniük kell ahhoz, hogy ez az adó beszedhető legyen.

Az MTI értesülése szerint a kormány és a szolgáltatók képviselői között minderről pénteken lesz újabb egyeztetés. A szolgáltatóktól most azt kérik, készítsenek egy listát arról, előfizetőiknek milyen telefonálási szokásaik vannak – írta az MTI. A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a telefonadó tervezetéről hamarosan dönteni kell, hiszen a kormány még az idén több tízmilliárd forint bevételt vár tőle.

A kormány eredeti elképzelései szerint a kezdeményezett hívások minden megkezdett perce után 2 forint adót kellene fizetni az év közepétől, hasonlóan minden SMS és MMS után. A távközlési adóval az idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a kormány a költségvetés bevételeit

Mint ahogy a Hír24 korábban megírta: ez azt jelenti, hogy az jelenleg 25-44 forintos perc- és sms-díjak 4,5-8 százalékkal nőnének, a 80-150 forint körüli mms-díjak pedig 1,5-2,5 százalékkal. Az új adó a szokásos telefonszámlán jelenne meg, azzal együtt kellene befizetni, és a szolgáltatók utalnák tovább az adóhatóságnak.

A telefonadó a vállalkozások közül azokat sújtja majd leginkább, akiknek a főtevékenységéhez elengedhetetlen a rendszeres, sok hívásból álló telefonálás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik