Belföld

Légből kapott péri május

Ha majális akkor Pér, ha Pér akkor szárnyalás a levegőben. A Győri Aero Club idén is ezreket csábított a légi kikötőbe.

Örülhetnek a megyénkben élő repülő fanatikusok, hiszen Pér alig 10 percre fekszik Győrtől, így aki csak tehette az ellátogatott kedden a településen állomásozó repülőtérre. A hőség senkit nem riasztott el attól, hogy a Győri Aero Club szervezte nyílt napon részt vegyen, sőt, minden eddiginél többen keresték fel a légi kikötőt, közel 5000 fordultak meg a hangárok mellett.

A társaság egyébként több mint 20 éve megszervezi májusi parádéját, és ma már nemcsak Győrből és a környező településekről, hanem Szlovákiából is szép számmal érkeznek a rendezvényre. „A győriek nagyon szeretnek repülni és nagyon szeretik ezt a repteret, megbecsülik és rendszeresen felkeresik. Ilyenkor lehetőségük van arra, hogy kipróbálják a gépeinket, betekintést nyerjenek a klub életébe, mi pedig természetesen nagyon szívesen megmutatjuk azt a tevékenységet, amivel foglalkozunk” – hangsúlyozta Cseh József, a Győri Aero Club elnöke, aki a Győr24-nek azt is elmondta, hogy bár nagyon sokat kell dolgozniuk egy-egy ilyen programsorozat lebonyolításán, akkor is megéri a fáradozást.

A jegyváltó standoknál egész nap kígyóztak a sorok, sokan a séta- vagy motoros repülés mellett tették le voksukat, de a bátrabbak egy extrém tandemugrásra is váltottak tikettet. Aki nem akart a felhők közé emelkedni az a földön is találhatott kedvére való programot: a modell és biztonságtechnikai bemutatók mellett, a quadra is felpattanhattak a motorsport szerelmesei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik