„Rengeteg dolog futott át az agyamon vasárnap, miután eldöntöttem, hogy aznap egy újabb „akadályt” küzdök le, és tovább szélesítem határaimat. Többen próbáltak óvni, lebeszélni róla, de engem annál inkább hajtott a vágy, hogy megküzdjek a metróval. Egy olyan dologgal, ami milliók számára könnyedén elérhető, és a legnagyobb bosszúságot az okozza talán, ha elmegy az orruk előtt, és várni kell néhány percet. Kerekes székkel más a helyzet. Egy hatalmas kihívás és valljuk be, életveszélyes mutatvány, de mégis ott lebegett a szemem előtt, hogy megcsinálom, képes vagyok rá.”
Izomsorvadás
Hozleiter Fanny fiatal, életvidám lány, akiről másfél évesen derült ki, hogy izomsorvadása van. Akkor az orvosok nem sok jóval kecsegtették a szülőket. Azt mondták nekik, talán a 18 évet ha megéri leányuk. Nos, a jóslatot sikerült már öt évvel megcáfolnia Fannynak, aki mindig újabb és újabb akadályok leküzdésével bizonyít önmagának és az embereknek.
Édesapjával – aki a nap 24 órájában segít neki – a XVIII. kerületben laknak, édesanyja rákban halt meg, amikor a lány 12 éves volt. Nem könnyű az életük. Fanny mégsem panaszkodik. Már 16 éves korától dolgozik, hogy be tudjon szállni a rezsibe. Jelenleg egy gyermekjóléti központban korrepetál gyerekeket négy órában.
„Mindent megteszek, hogyha csak egy nappal is, de tovább éljek” –mondja Fanny a Hír24-nek. Orvoshoz nem szeret járni, de például masszázsra, úszásra, akupunktúrás kezelésre igen. Ritkán, de vannak fájdalmai.
A 23 éves lány munka mellett iskolákban is tart tréningeket, szintén mozgássérült barátnőjével, Mariettával. Nagy meglepetés számukra, hogy az iskolás gyerekek milyen nyitottan állnak hozzájuk. Minden kérdésükre válaszolnak, hogy megértessék velük: a mozgássérültek is ugyanolyan életet élnek, mint ők.
A nagy utazás
A teljes élet része lett volna az a koncert is, amelyre Fanny igyekezett a XI. kerületi Tűzoltó utcába. Lőrincről nem kis távolság ez. Az autó, amivel Fanny ment volna, indulás előtt nem sokkal lerobbant. Az idő pedig egyre jobban fogyott a Pace Palmers-koncert kezdetéig. Döntenie kellett. Körbebékávézza a várost alacsonypadlós járművekkel, minimum három átszállással, ami általában két órát vesz igénybe a ritkán járó, akadálymentesített autóbuszokkal, vagy nekivág az ismeretlennek. Az idő szorítása miatt az utóbbi mellett döntött.
Terve megvalósításában két barátja, Anna és Tomi segítették, akik a Corvin-negyed környékén várták Fannyt. „Már csak másfél órám volt a kezdésig, amikor felhívtam őket az őrült és spontán elhatározásommal.” Nyitottak voltak. Bár mindnyájunkban ott volt egy pici aggódás, hogy hogyan jutnak fel a lánnyal együtt a metróra a 150 kilós elektromos kerekes székkel.
BKV
„Mielőtt nekivágtam az útnak, felhívtam a BKV ügyfélszolgálatát, hogy felmérjem a terepet, esetleg valahol nem könnyebb-e kijutnom a metróból.” Tájékoztatták, hogy esélytelen bárhol is feljutnia. Mindenhol lépcső és mozgólépcső akadályozza a haladását. Fanny mégis nekivágott, és egy alacsonypadlós busszal már úton is volt Kőbánya-Kispest felé, ahol elvileg lifttel könnyedén lejut a metróhoz, és fel is tud szállni. „Még nem próbáltam, így nem tudtam, pontosan mi vár ott rám, mert sokszor, ami elvileg akadálymentes, közel sem az” – mosolyog.
„Hamar rátaláltam érkezés után a liftre, aminek a gombja ugyan lejjebb van, mint az átlag, de elérni pont nem értem el. Szerencsémre éppen jött le vele valaki, így gyorsan begurultam. Míg felértem, igazgattam a frizurám a tükörben, amit viszont sikerült jó szintre rakni, én is láttam magam benne. Aztán át a felüljárón, még egy lift volt, és már el is jutottam a metróhoz, ami épp akkor érkezett. Egy férfit kértem meg, hogy a szintkülönbségen segítsen át és már fent is voltam a járművön. Boldog voltam, hogy addig minden nagyjából könnyen ment, de pontosan tudtam, hogy még nem örülhetek teljesen, mert a neheze még hátra van” – meséli kálváriáját a lány.
Szabadság
Fanny állítja, fülig ért a szája, akkora élmény volt az utazás. „Könnyedén felszállni és gyorsan megérkezni a célhoz, az addigi kétórás, hosszú várakozások után. Egy pár percre teljesen szabadnak éreztem magam, határok nélkül.”
A Corvin-negyednél egy hölgy segített neki kiszállni, s közben a kezében maradt a kerekes szék bal lábtartója. Már csak fel kellett érni a peronszintről a felszínre. Fanny úgy döntött, ha már idáig eljutott, kockáztat. „Egyre jobban vert a szívem, elöntött az adrenalin. Kérdeztem magamtól, hogy biztos ezt akarom? Aztán úgy döntöttem, határozott leszek és magabiztos, nem lehet kérdés, hogy épségben feljutok, képes vagyok rá!”
Segítőivel, Tomival és Annával úgy döntöttek, hogy a legjobb, ha az álló mozgólépcsőre gurul fel. „Anna pillanatok alatt elintézte, hogy beindítsák nekünk a jobb oldalit, miután rágurultam, Tomi megdöntött, Anna meg elölről fogott. És igen! Úton voltunk felfelé” – lelkendezett Fanny.
Az aluljáróból felvezető lépcsősornál egy lelkes fiúcsapat ragadta meg a kerekes székét, és Fanny felért a felszínre. Kerekes székkel, a metróból, 2012-ben Budapesten.
Fanny blogot is ír, amelyet itt olvashat.
