Belföld

Útközben építi a jövőjét- fiatal tehetségek nyomában

Kiemelkedő képességeit szerényen viseli a 17 éves Suhajda Richárd, dicsekvés helyett inkább segít az osztálytársainak.

Ő nem a könyvekből ismerkedik meg a világgal, hanem felül a vonatra és bejárja azt- vagy majd megépíti.

A Hild József Építőipari Szakközépiskola nyelvi előkészítő osztályának tizenegyedikes tanulója Richárd. Minden nap Kimléről érkezik az iskolába. A vonaton vagy beszélget társaival vagy tanul a dolgozatokra, aztán beül a padba és sorra gyűjti be a szép eredményeket, legyen az magyar vagy matematika.

Ricsi ugyanis minden tantárgyból jeles tanuló. Viszont a szívéhez a matematika, a rajz, a nyelvek és a szakmai tantárgyak állnak közel. Több angolnyelvi és matematikai versenyeken vett részt, ahol kiváló eredményeket ért el. Azt mondja, a matematikában az a szép, hogy számol, számol és számol, majd a végén kijön egy eredmény. Ha nem jó, akkor ott a következő feladat: megtalálni a hibát.

– Számomra sokkal élvezetesebb egy képletet megoldani, rátalálni a logikájára, mint például egy verset elemezni- magyarázza.

Richárd céltudatosan választotta ezt az iskolát. Tervezőmérnök szeretne lenni. A jövőjét is így építi fel, Budapesten akar továbbtanulni a Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Az iskolában idén részt vett a tésztahíd építésében is, amelynek hagyománya nagy sikert arat mind az iskolában mind már a Széchenyi István Egyetemen is.

– Richárd minden munkájára igényes, pontos és céltudatos. Építészeti szakmai elhivatottsága folyamatosan erősödik. Szóbeli fellépése határozott, de nem hivalkodó- mondja róla Józsa Tamás igazgató.

Az igazgató megemlíti, hogy az iskola minden diákját ismeri attól függetlenül, hogy tanítja őket vagy sem. Tudja, hogy kinek mi a panasza, mi az öröme. Mint mondja, Richárdra hamar felfigyelt a kiemelkedő tehetsége miatt.

Kicsengetnek, Ricsi azonban még nem indul haza. Segít az osztálytársainak, korrepetálja őket matematikából, angolból.

– A kollégák dicsérik Ricsit, mind a tanulmányi mind a közösségi munkája miatt- folytatja az igazgató. Az osztály életében aktívan részt vesz, szervezi az osztálykirándulásokat, szívesen segít osztálytársainak.

– Szerencsére nem egy „pedálgépnek” tartanak, hanem szurkolnak nekem a terveimhez. Bátran fordulnak hozzám segítségért és hálásak is érte. Egy játékos felmérés során kiderült, hogy az osztálytársaim szerint kedves, vicces, mindig mosolygós, beszédes, magabiztos, segítőkész és okos vagyok. Ezek a szavak nagyon jól estek- teszi hozzá Ricsi.

Az angol mellett franciát is tanul. Régi vágya volt, hogy ezen a nyelven is tudjon beszélni, ugyanis szereti Franciaországot, kedveli a nyelv kifinomultságát és az ország kultúráját. Párizsba és kedvenc helyére, az új Diadalívhez már többször ellátogatott szüleivel együtt.

A nap lezárásaként a 17 éves fiú vagy elolvas egy kalandregényt, vagy robogózik esetleg fotózza az éjszakát. Ha pedig hosszabb szabadideje van, fogja a hátizsákját, felül a vonatra és nekivág az országnak, szülei nélkül.

–  Előfordul, hogy két barátommal, de van, amikor csak egyedül utazom el. Ilyenkor kijelölök egy útvonalat, amit bejárok. Van jogosítványom, de jobban élvezem a vonatozást: jobban tudom nézni a tájat, ami elém tárul.

A négy napos szünetben egedül megy Münchenbe. Két éjszakát tölt ott, és az egyiket végigfotózza.

Suhajda Richárd tervei között szerepel, hogy minél több helyet bebarangoljon, külföldi tanulmányon vegyen részt, akár az Egyesült Államokban, Kanadában, vagy Franciaországban. A jövőjét viszont itthon tervezi. Magyarországon akar élni és dolgozni, mint építészmérnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik