Akkor is kimondom: ölég! Igen, így szögediesen. Mert hogy nekem Szeged városában kell átélnem mindazt, ami egész Magyarországon jellemző: születhet mifelénk bármilyen tiltás, rendre szoktató szabály, napról napra azt látni, mindezekkel mit sem törődve, kóborló csordaként csörtetnek százak és százak a városok, így Szeged útjain is.
Munkásságuk eredményeként megrendezhető a babakocsis kismamák futóversenye, vagy akár az élet súlyától elnehezedett, tipegő nyugdíjasok sikolykórus-találkozója is. Mert fent nevezett autósok, kik nem is sértik, inkább már gyilkolják a KRESZ szabályait, előfordulnak a város minden pontján, és a legváratlanabb pillanatokban támadnak. Mit sem számít nekik pirosat jelző lámpa, záróvonal vagy zebracsíkos gyalogos átkelő. De fittyet hánynak (jobb esetben) vagy káromkodásokat (rosszabb kedvükben) az olyan autós társakra is, akik józan megfontolásból betartanak afféle kicsinységeket, mint sebességkorlátozás, netán udvariasan átengedik az úton a túloldalra tartó gyalogost. Furcsa mód, úgy látom, minél nagyobb, drágább, csillogóbb batárban melengeti az ülésen fenekét az újgazdag, (de leginkább annak szerencsés sorsú gyerkőce) annál inkább úgy érzi, parkolhat akár a járdán, a park fái között. Száguldozhat, mintha a vadrácsos dzsip arra is feljogosítaná, hogy egyszemélyes hadműveletet indítson a közlekedés rendje ellen.
Az elmúlt években fokozatosan emelt, és mára igencsak tetemes összegű büntetési díjak sem rettentik vissza őket. Aki nem hiszi, járjon utána. Nem kell messzire mennie. Mondjuk Szegeden a Nagykörút és a József Attila sugárút kereszteződésében, a legnagyobb csúcsforgalomban is megszámolhatja, hány autó vágtat át csak egyetlen óra alatt, már jócskán pirosban kanyarodva, zebrán és szabályon. Mint ahogy ez az autós össznépi játék zajlik a József Attila sugárút és a Budapesti körút találkozásánál is, hogy csak két helyet említsek.
Nem is értem, hogy amikor a magyar állam és benne a magyar rendőrség állandó pénzzavarral küzd, próbaként, csak ebben a két említett veszélyzónában miért nem állítanak fel traffipaxot. Hiszen biztosra veszem, hogy az autó, az összes felszerelés ára egyetlen hónap alatt bőven megtérülne, és természetesen a szolgálatban lévő rendőrök is busás haszonnal megkeresnék fizetésüket az összes járulékkal együtt. És idővel én, mint szabálytisztelő, életemért, no meg középkategóriás kocsimért is aggódó hétköznapi autós talán megérném végre azt, hogy zöld lámpa fényére félelem nélkül, időben indulhassak.
És ne kényszerüljek arra, hogy egy harckocsihoz hasonlatos, elém kanyarodó monstrum ablaküvegén benézve lássam a vígan pöfékelő, mobilozó sofőr kielégült ábrázatát.
