Belföld

A DK B.Nagy László lemondását követeli

Magyar Anna munkáját és B. Nagy László kormánymegbízotti beosztását bírálta a Demokratikus Koalíció Szegeden, a Megyeháza épülete előtt.

Szabó Bálint, a Demokratikus Koalíció helyi szervezetének szóvivője Magyar Annát a „központi utasítások végrehajtójának” nevezte. Szerinte fél év alatt „hét csapást mért Csongrád megyére”. Többek között az Azori-szigeteki-botrányt, a megyei intézmények államosításáról szóló papír aláírását és a plágium botrány alatt, Schmitt Pál Szegedre hívását említette. Szabó mégis Deutsch Tamás díszpolgárrá avatását tartotta a „legnagyobb pofonnak”, mely „méltán váltott ki országos közmegbotránkozást, sok helyen pedig inkább közröhejt”. Kijelentették viszont, hogy a szerdai nappal befejezik a „Magyar Annázást”, mert úgy látják, “erre az emberek most már nem kíváncsiak”.

Ezután B. Nagy László kormánymegbízott tisztségére terelte a szót Orosz Gábor, a DK választókerületi szervezője, aki elmondta, hogy „az elvileg függetlenséget megkívánó poszt” nem fér össze az országgyűlési képviselő és választókerületi elnök pozíciójával. Ezért felszólítják, hogy „mondjon le kormánymegbízotti beosztásáról”, mivel amíg ezt nem teszi, a megyeháza a Fidesz épülete lesz. Ennek igazolására a kormánypárt nevét ábrázoló nyomtatott papírt emeltek az épület névtáblája elé.

A Szeged24 megkereste a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, ahol elmondták, hogy B. Nagy László kormánymegbízotti pozíciójának betöltésében nincs jogi akadály, mivel nem tagja egyik pártnak se.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik