A tüntetést az ATV-n április 19-én napvilágra került videó miatt szervezik. A felvételen ugyanis Juhász egy polgárháború kitöréséről beszél: a polgárháborúnak akkor kell megtörténnie, „amikor megfelelően fölkészültek vagyunk létszámban, technikai felszerelésben, mindenben”. Juhász tavaly májusban még nem látott esélyt a győzelemre: „Most úgy lenyomnának minket, mint a bélyeget. Hétezer olyan rendőrük van, aki állig föl van fegyverezve, és hithű a Zsideszhez.”
Fotó: MTI / Beliczay László
„Nem akarunk polgárháborút sem Gyöngyöspatán, sem Magyarország más településén!
Olyan ember legyen községünk polgármestere, aki a békés együttélésre készül, azért dolgozik, és nem a település lakosainak megosztásán, nem polgárháború gerjesztésén.” Ezzel a mondattal hívta a Facebookon Farkas János, a település Roma Nemzetiségű Kisebbségi Önkormányzat vezetője azokat a civileket a tüntetésre, akik egyetértenek a polgármester leváltásával.
Farkas János a Hír24-nek elmondta, a demonstráción petíciót adnak át az önkormányzatnak, amelyben azt kérik a képviselőtestülettől, hogy határolódjanak el Juhásztól. Amennyiben nem teszik meg, megkérik őket is, hogy oszlassák fel magukat. Farkas szerint nem lehet olyan ember polgármester, aki fasiszta eszméket követ.
A demonstráción felszólal
Daróczi Gábor, a Romaversitas igazgatója
Dinók Henrietta, jogász
Szuhay Péter, néprajzkutató és szociológus
Joka Daróczi János, újságíró