Belföld

Átalakult a Malért

A régi tagok döntő többségének megtartása mellett átalakult a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért), de a célja nem változott, továbbra is egy új nemzeti légitársaság létrejöttét segítené elő.

Vécsei Mihály elnök elmondta, nyitott, átlátható működés mellett szeretnék fenntartani és megerősíteni azt a szakmai és érzelmi közösséget, amely egy új nemzeti légitársaság megalakítását szorgalmazza. Vécsei fontosnak tartotta, hogy a Malért egy új légitársaságot megalakítani kívánó csoportokat semlegesen, azonos szakmai anyagokkal segítse, figyelemben tartva, hogy alapvetően hálózati alapú – nem csak charter és nem fapados -, fejlődő megoldásokat támogat.

A Malért civil szervezet a Malév február 3-i leállását követően jött létre egy új nemzeti légitársaság piaci alapon történő létrehozása érdekében. Akkori számításaik szerint, a hozzájuk csatlakozott, vagy a szervezetet támogatókat figyelembe véve, mintegy 30 milliárd forintyi humán tőkével rendelkeznek, legalábbis ennyibe kerülne az egyesület szerint annak az 1.500 munkavállalónak, közöttük pilótáknak és légi utaskísérőknek a kiképzése, akiket a Malévtól elküldtek. A szervezet egyeztetést kezdeményezett a fejlesztési tárcával, hogy megismerjék a kormány álláspontját egy új légitársaság megalakításáról, és lehetséges befektetőkkel is egyeztettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik