Belföld

Tömegvád az abortuszügyben

A rendőrség 83 ember ellen javasolt vádemelést a várpalotai abortuszügyben. 80-an közűlük átestek illegális abortuszon.

Az m1 péntek esti Híradójában elhangzott: a nyomozást a héten fejezték be, az iratok már az ügyészségen vannak. A várpalotai kórház volt nőgyógyásza mellett a rendőrség vádemelést javasol azok ellen a nők ellen is, akiken az orvos elvégezte a beavatkozást.

Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: “az ügyben a nyomozó hatóság befejezte a nyomozást, az iratokat a veszprémi városi ügyészségnek megküldte”. Az ügyésznek harminc nap áll rendelkezésére, hogy az iratokat megvizsgálja és ennek eredményéhez képest döntést hozzon – tette hozzá.

Az ügyészség dönthet úgy, hogy a gyanúsítottak egy részével szemben megszünteti az eljárást, vagy próbaidőre elhalasztja a vádemelést. Alkalmazhat megrovást is, de dönthet úgy is az ügyészség, hogy bíróság elé állítja az abortuszügy érintettjeit – hangzott el a hírműsorban.

A Híradó február közepén számolt be arról, hogy akár száz nőt is gyanúsítottként hallgathat ki a várpalotai rendőrség amiatt, hogy a helyi kórház egyik orvosa engedély nélküli abortuszt hajtott végre rajtuk a várpalotai kórház műtőjében. A kórház nőgyógyászát tavaly szeptember elején helyezték előzetes letartóztatásba.

A gyanú szerint az orvos a magzatelhajtásért alkalmanként 60 ezer forint körüli összeget kért. Az orvos állítólag úgy bukott le, hogy egy terhességmegszakításra jelentkező nő a meghallgatásakor elszólta magát; azt mondta, hogy a legutóbb formaságok nélkül elvégezték rajta a beavatkozást. A nyomozók ezt követően megnézték a nő kórlapját, így derült ki, hogy az abortuszt a nőgyógyász spontán vetélést követő beavatkozásnak tüntette fel.

Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy a várpalotai rendőrkapitányság magzatelhajtás bűntettének, illetve vétségének megalapozott gyanúja miatt egy helyi orvos és közel száz az ügyben érintett nő ellen folytat nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik