Belföld

Bővült a Környezet Charta aláíróinak száma

Szakmai találkozóval ünnepelték Szegeden a magyarországi francia érdekeltségű cégek a Környezet Chartát, melyhez újabb nagyvállalatok csatlakoztak.

Harmadik alkalommal ünnepelték a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) tagvállalatai a kezdeményezés évfordulóját, ezúttal Szegeden, az áramszolgáltató EDF DÉMÁSZ székházában. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az esemény házigazdáiként hozzájárulhattunk a fenntartható vállalati magatartás népszerűsítéséhez. Büszkén mutattuk be Zöldforrás Biogáz Erőmű Projektünket, amely a helyi mezőgazdasági vállalkozásokra épül, és megújuló energiaforrásokból táplálkozik, ezzel erősíti szervezetünk zöld arculatát. A felelős magatartás vállalatunk egyik alapértéke lesz a jövőben is” – mondta el Thierry Le Boucher, az EDF magyarországi főigazgatója.

A találkozón résztvevő cégek szerint a hazai gazdaság jövője nagymértékben múlik az itt működő külföldi érdekeltségű vállalkozások eredményességétől, ez a gazdasági válság kezdete óta szerintük nyilvánvalóbb, mint valaha. Ahogy az is, hogy ezekben az időkben a cégek működésében a környezetvédelmi szempontok egyre inkább a háttérbe szorulnak. A folyamatokra reagálva és a fenntarthatóság elkötelezettjeként a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara 2009-ben létrehozta Környezet Chartáját, hogy tagvállalatai kifejezhessék  „társadalmi szerepvállalásukat az élhető környezet megteremtésében, a meglévő természeti értékek védelmében és a környezet jobbá tételében“.

Az aláírók ezt a szándékukat minden évben megerősítik. A mostani szakmai találkozó fő témája a fenntartható energia és közlekedés volt. A konferencia résztvevői többek között elektromos autókkal, töltőállomással, fenntartható üzleti modellekkel és az új energiagazdálkodási szabvánnyal ismerkedhettek meg. Az eseményt egy aláírási ceremónia zárta, ahol a négy új belépő nagyvállalattal nyocvanhatra emelkedett a Környezet Charta aláíróinak a száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik