Belföld

Beváltotta fenyegetését az Anonymous hackercsoport

Politikusokat, médiumokat bombázott internetes levélben az Anonymous hackercsoport

Péntek estére több majd két tucat többnyire jobbikos politikus, illetve sajtóorgánum internetes levelezőrendszerét bombázta, illetve hozta nyilvánosságra elektronikus címüket a magát Magyar Anonymousnak nevező hackercsoport. A megtámadottak listáját eljuttatták a Szeged24-nek. Ezek szerint az elektronikus levelekkel bombázottak közt van például Baráth Zsolt jobbikos képviselő, aki legutóbb parlamenti felszólalásában újra felhozta az évszázados vérvádpert a zsidóság ellen, melytől Fónagy János fideszes államtitkár azonnal elhatárolódott.

Ugyancsak a listán szerepel Vona Gábor, a Jobbik vezetője, több párttársával együtt. Rajta van a megtámadottak listáján Edelény   polgármestere, Molnár Oszkár is. Ő többek közt akkor híresült el, amikor arról értekezett, hogy várandós roma nők gumikalapáccsal bántalmazzák magukat, hogy fogyatékos gyerekeik szülessenek a magasabb segély reményében. A roma-magyar konfliktusairól hírhedtté vált település, Gyöngyöspata polgármestere szintén szerepel a célba vettek között a lista szerint. Emellett a gárdisták, a nemzeti őrség és több szélsőséges internetes portál internetes címét bombázták levelük szerint a hackerek.

Listájuk szerint nem kímélték Bayer Zsolt újságírót sem, aki többek közt az olaszliszkai tragédia  után írt „Cigányliszka” címmel publicisztikát, mely országos tiltakozást váltott ki.  Érdekesség, hogy a hackerek dokumentumuk szerint a KDNP-s Semjén Zsolt, illetve a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Balog Zoltán parlamenti internetes postaládáját is bombázták.

Ahogy arról a Szeged24 pénteken beszámolt: magyar és angol nyelvű levélben az Anonymous már reggel azzal fenyegetőzött, hogy a magyar szélsőségesek „nem fogják elfelejteni április 20-át, Hitler születésnapját,”  mert „lerombolják a legnagyobb magyar szélsőségesek legfontosabb szócsövét.”

Akkor többek közt azt  írták levelükben: szerintük tétlenül nézzük,  ahogy a szélsőjobboldal aktivizálódik, a gyűlöletkeltés, a rasszizmus, az idegengyűlölet, a szexizmus és a homofóbia erősödik, „a paramilitáris csoportok razziái, felvonulásai mindennapossá váltak, és  szélsőségesek  gyűlöletet szítanak az utcákon, a médiában  és „már a Parlamentben is ott vannak.” Hitlerre és az időzítésre kitérve a csoport azt írta: a náci vezető „ méltó helyére, a történelem pöcegödrébe került, de a hackerek szerint mégis vannak, akik „kiássák gyűlöletkeltő eszméjét a sírból.”

Ez a csoport szerint elfogadhatatlan, mert eltiporja az olyan egyetemes emberi értékeket, mint az egyenlőség, szabadság, igazság és a becsület. A magyar Anonymous csoporthoz tartozó hackerek legutóbb az Alaptörvény szövegét írta át az Alkotmánybíróság honlapján. Az Anonymous az elmúlt hónapokban világszerte számos internetes támadást intézett:  megbénította például az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) portálját is. Eddig a hatóságok a nemzetközi hackercsoport legalább két tucatnyi tagját tartóztatták le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik