Belföld

„Köddé váló képviselők?”

Köddé váló képviselők, demokratikus deficit és felülről irányított kézi vezérlés – a Demokratikus Koalíció szerint ez a gyakorlat Szegeden is.

 

Szeged Tarján városrészének a politikusok egyik kedvenc kampányhelyére települtek ki szerdán délután a Demokratikus Koalíció helyi vezetői. A városrész egyes és kettes választókörzetében nagyjából tízezer ember él, akikkel csak a választási kampány idején törődnek a képviselőik – vélte Szabó Bálint szővivő, miközben két szimbolikus kört rajzolt az aszfaltra. Az egyikbe a Fidesz-KDNP-s Bodó Imre, a másikba a baloldali Révész Mihály nevét rajzolta.

Orosz Gábor választókerületi koordinátor közben elmondta: azt kifogásolják, hogy az említett képviselők nem tettek semmit a tarjáni fiókkönyvtár bezárása ellen, amely szerintük több mint félezer helyi ember „második otthona, közösségi és kulturális tere volt.”  Orosz Gábor hozzátette: levelet is írtak a két képviselőnek, akik nem reagáltak. A jobboldali képviselőn nem lepődtek meg, a baloldali esetében viszont „tanácstalanul állnak” – mondta Orosz Gábor.

Szabó Bálint a Szeged24-nek azt is elmondta: tudatában vannak annak, hogy a kultúra a gazdasági válság vesztese, de tárgyalni szeretnének a megoldásról: így egy ideig „türelmesen várnak,” de ha semmilyen reakció nem érkezik, akkor mérlegelik, hogy milyen fórumokon hallassák a hangjukat. Szabó Bálint szerint a tarjáni könyvtár ügye csak egy szimbóluma  annak a  kormányzati „kézi vezérlésű” politikának, amely „demokratikus deficithez” vezet, és amelynek Szeged is kárvallottja lehet.

Szabó Bálint elmondása szerint ugyanis a DK furcsállja, hogy a FIDESZ-KDNP múlt héten választókerületi tanácskozást tartott, amelyről sehol sem számolt be, és amelyen szerintük az érzékelhető, hogy Orbán Viktor kit akar indítani a szegedi egyes és a kettes választókerületben. A DK vezetői úgy tudják: a tanácskozáson Mórahalom polgármestere, Nógrádi Zoltán 8:7 arányban alul maradt B. Nagy Lászlóval szemben, aki többek közt a Csongrád megyei Kormányhivatal vezetője.

A másik körzetben pedig a DK információi szerint Dr. Bohács Zsolt képviselőt, az egykori Magyar– és Európa Bajnok kenust látná szívesen a Fidesz országos vezetése. Szabó Bálint a Szeged24-nek azt mondta: álláspontjuk szerint a demokráciát nem így kellene gyakorolni.  A Szeged24-nek arra a kérdésre, hogy a DK-nak mit szól ahhoz, hogy nem alakíthattak frakciót a parlamentben, Szabó Bálint azt válaszolta: számítottak erre, és a végsőkig, minden uniós fórumig elmennek. Hozzátette: ugyanakkor azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a most elfogadott választójogi törvény módosul a 2014-es voksolásig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik