Belföld

Milliókat keresnek a rektorok

Öt egyetemvezető visz haza havi bruttó 2 millió forintnál többet. Egy magyar rektor nagyjából tizedannyit keres, mint nyugatabbra élő kollégája.

A korábbi 12 helyett már csak öt rektor keres havi bruttó kétmillió forintnál többet. A legjobb fizetést a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Szent István Egyetem vezetője viheti haza, míg a legkevesebb pénz a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának jár – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában arról ír, hogy 57 millióról 46 millióra csökkent az állami felsőoktatási intézmények rektorainak fizetése 2010 óta. A legmagasabb péénzt, havi bruttó 2 026 000 forintot idén a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, a Szent István Egyetem rektora és a Pécsi Tudományegyetem vezetője kapja. A második legjobb bért az ELTE első embere viheti haza, pontosan kétmillió forinttal pedig a Pannon Egyetem rektora következik a sorban.

Legrosszabbul a művészeti intézmények rektorai keresnek: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetője 1,3 milliót, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora 1,2 milliót kap, végül a Színház és Filmművészeti Egyetem rektora zárja a sort, akinek járandósága a korábbi évekhez hasonlóan még mindig 1,1 millió forint.

A Magyar Nemzet ugyanakkor hangsúlyozza: egy magyar rektor nagyjából tizedannyit keres, mint nyugatabbra élő kollégája. A legjobb fizetést tavaly az Oxford University alelnöke, Andrew Hamilton vehette fel, aki munkájáért összesen 424 ezer fontot, vagyis több mint 140 millió forintot kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik